A kormány gondoskodik a gázolaj jövedéki adótartalmából visszaigényelhető összeg 10 forintra növeléséről, a minimális szolgáltatási díj bevezetéséről a közúti árufuvarozásban, illetve egyetlen alvállalkozó igénybevételét engedi az áru továbbítása során. A felsoroltak a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és két hazai közúti fuvarozó érdekképviselet közelmúltban született együttműködési megállapodásában szerepelnek. Az egyik aláíró szervezet a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a másik a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete.
Utóbbi főtitkára, Árvay Tivadar az új intézkedésekről a Világgazdaságnak azt mondta, hogy ezek eszközök lehetnek elsősorban a kis és mikrovállalkozások kezében, mert így jogi hátteret is teremtenek annak, hogy a költségeiket az elvárt ütemben tudják érvényesíteni a fuvarozás során. A rendelkezés ugyanis ajánlást tartalmaz egy minimális szolgáltatási díjra (az útdíj, szorozva hárommal), egy várakozási óradíjat az jármű számára, és egy további díjat arra az esetre, ha a gépkocsivezető végzi a rakodást. Ez eddig hiányzott.
Az új eszköz tehát enyhítheti a fuvardíj-emelés elmaradásából fakadó szorítást, de ez csak akkor ér valamit, ha be is tartható.
„Nem gondolom, hogy ez az intézkedés megváltásként fog megjelenni a szakmában, hiszen önmagában nem oldja meg azt a számos problémát, amit az alágazat görget maga előtt” – fogalmazott Árvay. A szakember ugyanakkor úgy látja, hogy a fuvarozással kapcsolatban idén született minden kormányzati intézkedés hozzátesz egy kicsit ahhoz, hogy javuljon a magyar vállalkozások versenyképessége, és talpon maradhassanak ezekben a „vérzivataros” időkben.
Az említett intézkedések közé tartozik, hogy
Azonban mindez nem tudja kompenzálni az októbertől hatályos, 17,6 százalékos útdíjemelést, ami januártól a legjobb környezeti osztályban (euro 6) is további 30-50 százalékos lesz, az euro 5-ben pedig 40-60 százalékos. A kompenzáláshoz ennél sokkal többre van szükség. A felsoroltak között a KÁSZ két hete bejelentett módosítása tehát egy elég pici falat, de esetenként nagyon fontos lehet a megbízó és a fuvarozó közötti vitás ügyek rendezésekor.
A Világgazdaság korábban beszámolt, hogy az említett megállapodás aláírása előtt Nagy Márton ismertette, hogy a két fuvarozó érdekképviselet 7300 közúti személyszállító és árufuvarozó tagja együtt 57 ezer haszongépjárművet üzemeltet. A logisztikai ágazat a bruttó hazai hozzáadott érték 5 százalékát teszi ki, ezt a kormány 2030-ra 10 százalékra kívánja emelni. Ez a mindennapokra lefordítva azt jelenti, hogy több árut kell majd elszállítania a logisztikai ágazatnak. További cél, hogy a magyar árut magyar vállalkozások szállítsák. A miniszter felsorolta, hogy a megállapodás alapján a kormány gondoskodik a gázolaj jövedéki adótartalmából visszaigényelhető összeg 10 forintra növeléséről, valamint arról, hogy bevezessék a minimális szolgáltatási díjat. Ennek három altípusa jöhet létre:
A kormány várakozása szerint ezek az intézkedések jelentősen növelik az ágazat versenyképességét. Cserébe a fuvarozók vállalták, hogy
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.