BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint hárommillió vármegye- és országbérletet értékesítettek fél év alatt

Az április végi bevezetése óta már hárommillió vármegye- és országbérletet értékesített a MÁV. Ebből egymillió volt az országbérlet, amelyet elsősorban diákok vásároltak. A MÁV azt is elárulta, hogy az új bérlettípusokkal párhuzamosan a többi bérlet, valamint a vonaljegyek eladásai csökkentek, vagyis az utasok látványosan átállnak az új termékekekre.

A MÁV csoport közleményében tudatta, hogy fél év alatt több mint hárommillió vármegye- és országbérletet adtak el. Ebből egymillió darabot tesznek ki az országbérletek.

Fotó: Jászai Csaba / MTI

Mint írták, az új bérletek már a bevezetésükkor népszerű termékek voltak, sokan váltották le az egyéb bérlettípusokat ezekre az új fajtákra. Hozzátették, hogy sok olyan utas is bérletre váltott, aki addig vonaljeggyel utazott. A MÁV szerint a kedvező ár-érték arány miatt döntenek egyre többen a vármegye- és országbérletek mellett – írta honlapján a vasúttársaság.

Az is kiderült, hogy a turisztikai főszezonban vásárolták a legnagyobb mértékben az országbérleteket, ekkor az eladások 40 százaléka volt ilyen típusú bérlet. A MÁV azt is elárulta, hogy az országbérleteket elsősorban a diákok vásárolják. 

A kedvezményes diákbérlet az eladások 85 százalékát teszi ki. 

A vármegyebérleteket láthatóan inkább a dolgozók veszik, hiszen ezeknél 60 százalékot tesznek ki a teljes árú változatok. Ennek az is lehet az oka, hogy egy jogszabály szerint a munkáltatók adómentesen téríthetik meg a dolgozóknak a munkába járáshoz szükséges bérletet.

Vármegyebérletből a legtöbbet, több mint félmilliót, Pest vármegyére váltották eddig, amit a képzeletbeli eladási toplistán Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron vármegye követ 160, illetve 125 ezer darabbal. Százezer fölött fogyott még a Hajdú-Bihar vármegyei változatból is. Az eddigi számok alapján a mindössze 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlet a legnépszerűbb, ebből mintegy 900 ezer darab kelt el.

A havi összesítések alapján fokozatosan vált népszerűbbé az új díjtermék a MÁV adatai szerint. Májusban már 400 ezret váltottak az utasok, augusztusra elérte a félmilliót, szeptemberben és októberben pedig már havi 550 ezret vásároltak.

Az új bérletek harmadát a Volánbusz pénztárainál vásárolták meg, és az utasok mindössze ötöde használta a beszerzéshez a MÁV-applikációt.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.