A legmagasabb áron, 85 millió forintért kelt el Czóbel Béla több alkalommal kiállított és reprodukált, még az 1958-as velencei biennálé magyar anyagába is beválogatott Párizsi Szajna-part című festménye, amelynek induló ára 46 millió forint volt.

CZÓBEL Béla
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Klie Zoltán Fantasztikus tája 80 millió forintért, míg Kontuly Béla 1930-as évek elején festett, Téli Duna-part című alkotása 75 millióért kelt el. Előbbi 44 millió forintról, utóbbi 36 millió forintról indulva érte el a rekordösszeget. Mindhárom mű leütése életműrekordot hozott az alkotóknak – hangsúlyozta Kieselbach Tamás galériavezető a péntek esti árverés után az MTI-nek.

Mint mondta, az árverés sikere azt mutatja, hogy a megszorítások és az ellenére az embereknek van bizalmuk a műtárgyakban, sokan tartják jó befektetésnek a műtárgypiacot.

Egyre többen licitálnak online, egyre erősebbé válnak az internetes vásárlók, az online tér új dimenziókat nyitott meg és áttörést hozott a piacon – mutatott rá, hozzátéve: most lehetett látni, hogy sokkal bátrabban mernek licitálni online az emberek, az érdeklődők körét szélesíti a virtuális tér, sokan érdeklődtek külföldről is.

A galéria őszi árverésére 27 műalkotás érkezett Alexander Brody hagyatékából. Ebből Batthyány Gyula Elegáns úr portréja (1933) 9,5 millió forintért, a Nagyvárosi hölgyek (1935) című kép pedig 22 millióért kelt el.

Magas áron talált új gazdára Aba-Novák Szolnoki vásárban című festménye, amelynek leütési ára 22 millióról kúszott fel 34 millióig, míg Patkó Károly Patakparton című műve 32 millió forintról indulva kelt el 40 millióért, Bene Géza Csendélet perspektívákkal című festménye pedig 26 millióról 34 millióig jutott. Egry József Szigonyvető című műve 30 millióért, Perlrott-Csaba Vilmos Párizsi utcája 18 millióért kelt el, nem sokkal mögötte maradt el 17 millió forintos leütéssel Tihanyi Lajos nagybányai utcaképe 1907-ből.

Egyenként tízmillió forintot fizettek Kádár Béla Lány gitárral és Ülő nő fátyollal és csendélettel című képeiért, de ugyanennyiért cserélt gazdát Szőnyi István Anya gyermekével című műve és Perlrott-Csaba Vilmos Csendélete.

Kieselbach Tamás kitért arra, hogy a galéria történetében először rendeznek háború utáni és kortárs művekből árverést, amelyre 1945-től 2020-ig bezárólag, 77 év művészetéből álló anyagot válogattak össze a korszak főműveiből.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Szerepelnek benne Kassák Lajos, Keserü Ilona, Kondor Béla alkotásai, Tandori gyűjteménye, valamint más kincsek is – mondta a galériavezető. A háború utáni és kortárs művek aukcióját először november 11-én rendezik meg Budapesten. Az árverés anyagából november elején nyílik kiállítás a Kieselbach Galériában.