Amikor egy mű létrejön, akkor automatikusan szerzői jogi védelem alá kerül, ami a szerző halálát követően is 70 évig tovább él. 2023. január elsejétől több magyar művész alkotása is közkincsé válik, mivel elévül a rajtuk fennálló jogvédelem. Ebbe a körbe tartoznak például az 1952-ben elhunyt Molnár Ferenc művei, többek között A Pál utcai fiúk, Az éhes város című regényei vagy az Egy, kettő, három, a Liliom és Az üvegcipő című színpadi művei.

Pál utcai fiúk regény
 

A többi között Kempelen Béla, Szász Gyula, Paul Éluard, Knut Hamsun, Mariano Azuela, Waldemar Bonsels írásai, Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, illetve Borsos József és Vidor Emil önálló építészeti tervei mind szabadon felhasználhatóvá válnak néhány nap múlva.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közleményében felhívta rá a figyelmet, hogy 

a szellemi tulajdonvédelem kizárólag az eredeti művekre vonatkozik, azok feldolgozásai nem válnak közkinccsé. 

Így A Pál utcai fiúk című film vagy musical feldolgozása továbbra sem lesz szabadon felhasználható.

A Disney elbukhatja az eredeti Mickey egér szerzői jogát

Jelentősen lecsökkentenék a szerzői jogvédelem időtartamát az Egyesült Államokban.

Az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat minden esetben védi a jog, illetve ezek felhasználásához kapcsolódó teljesítményeket is

– írta az SZTNH. Ennek célja, hogy a jogalkotó ösztönözze a szellemi alkotást. A szerzői alkotások jogi oltalma a hazai kulturális ipar működésének és fejlődésének elemi feltétele, ezáltal munkahelyek, vállalkozások, befektetések védelmét is jelenti.

A szerzői jogi alkotásoknál fontos kiemelni, hogy nincs szükség az iparjogvédelemnél bevett hatósági eljárásokra, tehát a művet nem kell sehol bejelenteni vagy levédetni, mivel a jog automatikus védelmet nyújt. Ennek ellenére a hivatal mégis javasolja, hogy 

a szerzők a műveiknél igényeljék az önkéntes nyilvántartásba vételt, hogy vitás esetben kétséget kizáróan igazolhassák a jogaikat.

A szerzői műveket a szerzői jog csak meghatározott ideig védi, és előfordul, hogy ennek időtartama országonként változó ideig. Az legtöbb tagállamában az alkotás a szerző életében és halálát követően még 70 éven át részesül védelemben. Ugyanakkor a védelmi idő mértéke Jemenben mindössze 30, Mexikóban viszont 100 év. Vagyis míg bizonyos országokban egyes művek szerzői jogi felhasználása már szabadon lehetséges, addig ez más nemzeteknél még korántsem biztos, hogy így van. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban több 1927-ben bemutatott film is közkinccsé válik 2023-ban. Például Alfred Hitchcock thrillere, A titokzatos lakó; Fritz Lang monumentális némafilmje, a Metropolis vagy az első egész estés hangosfilm, A dzsesszénekes.

Jellemzően mégis elmondható, hogy a védelmi időt a szerző halálának hetvenedik évfordulóját követő év első napjától kell számolni. Ezután a mű közkinccsé válik, azaz azt bárki engedély nélkül felhasználhatja. Az SZTNH ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 

az elhunyt szerző emlékét sértő magatartás ellen a védelmi idő lejártától függetlenül felléphet az örökös vagy az érintett közös jogkezelő, illetve érdekképviseleti szervezet, ha a magatartás sértené a szerző névfeltüntetési jogát.