BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elárasztja egész Európát az olcsó acél

Emelkedő költségek, lassuló növekedés, munkahelyek elvesztése – az acél- és alumíniumimportra kivetett vámok többet árthatnak az amerikai gazdaságnak, mint amennyit használnak.

A negyedével, 1 százalékkal is visszaeshet a globális gazdasági növekedés, ha a vámtarifákkal való fenyegetés kereskedelmi háborúvá eszkalálódik – figyelmeztetett tegnap Paul Gruenwald, az S&P Global vezető közgazdásza. Hasonló eredményre jutott az Európai Központi Bank is, amelynek számításai szerint az árukereskedelem még ennél is nagyobb mértékben, akár 3 százalékkal csökkenhet egyetlen év alatt, ha módosulnak a vámtarifák. Ehhez pedig egy lépéssel közelebb kerültünk, miután Kína, az Európai Unió, Kanada és Mexikó is válaszlépéseket helyezett kilátásba az acél- és alumíniumimportra kivetett 25, illetve 10 százalékos amerikai vámokra.

Az amerikai kereskedelmi kamara előre figyelmeztette a kormányzatot, hogy a tarifák miatt növekedni fognak a hazai feldolgozóipar költségei, lassul majd az építőipar növekedése, és mindkét ágazatban visszaesik a munkahelyteremtés. Az Egyesült Államokban előállított acél ára már most is majdnem 50 százalékkal magasabb, mint az európai és kínai, az alumíniumé pedig extrém módon ingadozik, és a vámok csak rontanak majd a helyzeten. Az amerikai alumíniumgyártók szövetsége élesen kikelt az ellen, hogy a vámokat kiterjesszék az EU-ra, Kanadára és Mexikóra, mert ezzel zavarokat okoznak az ellátási láncban, amelytől az iparági munkahelyek 97 százaléka függ. Az amerikai konzervdobozgyártás például nem képes ellátni az igényeket import nélkül, mert egyszerűen nincsen elég hazai alapanyag. A 120 országban jelen lévő, leveskonzerveket gyártó Campbell a fémárak két számjegyű növekedésére számít, ami jelentősen csökkenti majd a profitot.

Az áremelkedés emelni fogja az autóalkatrészek és az autók árát is, ami a termelés visszaeséséhez vezethet. Ez súlyos problémát okoz például Tennessee államnak, ahol majdnem ezer vállalat gyárt autóalkatrészeket, és az autóipar több mint 135 ezer embert foglalkoztat. A nagy vesztesek között lesz a mezőgazdaság is, mert az EU, Kanada és Mexikó a legfontosabb piacok közé tartozik, és válaszképpen mindhárom vámokat tervez kivetni az amerikai agrártermékekre. Az amerikai tejtermelésnek például a 14 százaléka megy exportra, és Mexikó a legnagyobb vásárlója.

„Az amerikai kormányzatnak az alumíniumiparban kimondottan Kínára és a kínai túltermelésre kellene összpontosítania – mondta a Tennessean című lapnak az ágazati szövetség médiaigazgatója. – Nem támogatjuk a vámokat és a kvótákat olyan piacgazdaságok esetében, mint az EU, Kanada vagy Mexikó” – tette hozzá Matt Meenan.

A kínai acél- és alumínium-túltermelés és -dömping az EU-nak is súlyos problémákat okoz, ezért az Európai Bizottság már több korlátozást is bevezetett. Így például tavaly májusban vámot vetett ki a vasból vagy acélból készült varrat nélküli csövek behozatalára, áprilisban pedig további öt évvel meghosszabbította az acélkábelekre 1999-ben kivetett 60,4 százalékos vámot. Brüsszel emellett most azzal a problémával is szembesül, hogyan akadályozza meg, hogy az Egyesült Államok helyett az EU-ba áramoljon az olcsó acél. Már az év első három hónapjában – vagyis az amerikai vámok bevezetése előtt – 139 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az orosz és 76 százalékkal a török acélimport – figyelmeztetett a Neue Osnabrücker Zeitungnak adott interjúban Hans Jürgen Kerkhoff, a német acélipari szövetség vezetője. A bizottság március óta vizsgálja, szükséges-e védővámokat vagy kvótákat bevezetni a legnagyobb gyártók – Kína, India, Oroszország, Dél-Korea és Törökország – ellen. Az uniós acélimport 2017-re 29,3 millió tonnára nőtt a 2013-as 17,8 millióról, elsősorban a globális túltermelés, illetve harmadik országok által hozott dömpingellenes intézkedések miatt.

Erősödnek Kína régiós kapcsolatai

Kína és a 16 kelet-közép-európai ország közötti kereskedelmi forgalom 15,9 százalékkal, 68 milliárd dollárra nőtt 2017-ben. A kínai export 13,1 százalékkal 49,5 milliárd dollárra,

az import 24 százalékkal, 18,5 milliárd dollárra bővült a pekingi kereskedelmi minisztérium adatai szerint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.