BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy vihar miatt 450 BMW-t kell leselejtezni

Még márciusban csapott le egy vihar az észak-németországi Cuxhaven kikötőjére, ahol több ezer autó várt behajózásra. A szél nem a strand homokját kapta fel, hanem a kikötő bővítésére odaszállított és hegyekben felhalmozott homokot fújta mintegy ötezer autó közé. A flotta túlnyomó része a BMW-é volt, így a legnagyobb kár is a bajor gyártót érte. Az autók egy részét a szükséges ellenőrzések után le tudták szállítani megrendelőjüknek, mintegy 3500 darab szorult alaposabb takarításra. A karosszéria illesztései és a légszűrők is megteltek homokkal, egy southamptoni céget bíztak meg azzal, hogy mentsék a menthetőt. A vihar óta naponta mintegy harminc járművet takarítottak ki. Több i8-ast újra kellett fényezni nagyjából négymillió forintos költséggel, mert károsodott a matt fényezés. Összesen 450 BMW azonban olyan mértékben sérült, hogy egyszerűen ki kell dobni őket, ezeknek az autóknak az összértéke nagyjából négymilliárd forint. Az még nem tisztázott, hogy ki téríti meg a károkat, hiszen nem természeti jellegű volt az esemény. Akkor számítana annak, ha a strand homokját és nem a helyszínen felhalmozott építőanyagot fújta volna az autókra a szél.

Összesen

4

milliárd forintot értek

a károsodott kocsik

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.