BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajnában a csúszópénz az úr

Ukrajnában a vámszolgálatoknál évente csaknem 5 milliárd dollár tűnik el – számolták ki a német Süddeutsche Zeitung oknyomozó újságírói. Ez az összeg az ország éves költségvetési bevételének a tizede, s kétszer annyi, mint amennyit Kijev idén szeretne kapni a Nemzetközi Valutaalaptól, az Európai Uniótól és a Világbanktól összesen. Az országban 520 vámhivatal működik. A kormány nemrég a rendőrségi járőrszolgálatot is kirendelte a határátkelőhelyekre, de ez sok eredménnyel nem járt, igaz, valamelyest azért javultak a vámbevételi mutatók. A német lap oknyomozása arra az eredményre jutott, hogy a legtöbb trükközés a vámudvarokban, az adminisztrációs eljárások során történik, rendszerint papíron átírják az áru típusát, hogy kevesebb legyen a befizetendő illeték. Ilyen volt például, amikor egy 20 tonnányi esernyőt tartalmazó konténert a papírokon ecseteknek, kartondobozoknak tüntettek fel, ami után csupán 4875 dollár vámot kellett befizetni, míg valójában 17 712 dollár bevétele származott volna a büdzsének. A 12 ezer dollár spórolásból pedig futja a vámtisztek és az őket felügyelő szervek – ügyészség, titkosszolgálat – kifizetésére is.

Valentin Hajduk politikai elemző sajnálattal állapítja meg: hiába­való volt a nagy lelkendezés az euromajdanos fordulatkor, a korrupció változatlanul mindent beborít, kormányszinten a legcsekélyebb eredményeket sem tudják felmutatni. Az elemző elképzelhetőnek tartja, hogy a jövő évi elnök- és parlamenti választások közeledtével a kormány korrupcióellenes programjának keretében akad néhány hangos letartóztatási ügy, de az csak a politikai küzdelem és olcsó népszerűségszerzés részeként a nyilvánosságnak szól majd. Merthogy hiába vannak hangos korrupciós botrányok Ukrajnában, valójában még soha senki nem vitte el a balhét, egy kis idő után mindenki szabadlábra kerül.

A Transparency International korrupciós listáján Ukrajna jelenleg a 174 állam közül a 130-ik, az elmúlt négy év alatt csupán 12 pozíciót javított. Egyetlen európai ország van mögötte: Oroszország.

Ukrajnában a mindennapok része lett a korrupció, a megvesztegetés. A PricewaterhouseCoopers kimutatása szerint az idén az üzleti vállalkozások 73 százaléka szembesült a korrupció jelenségével, 2016-ban még csak 56 százalékuk mondta ezt. A világban ez a mutató átlagosan 25 százalék körül alakul. A megkérdezett cégek egyharmada szembesült már olyan ajánlattal, hogy egy kis csúszópénzzel sikeresebb lehetne. Leggyakrabban a közbeszerzéseken történnek gazdasági bűncselekmények, de a tulajdonjogi átverések sem ritkák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.