BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áramvonalasít a Volkswagen

Története legnagyobb átszervezéséről döntött a Volkswagen csoport (VW), a német járműipari társaság pénteken ismertetett tervei szerint a következő öt évben 44 milliárd eurót (14 300 milliárd forint) fordít az elektromobilitásra, az autonóm – önjáró – vezetési technológiákra, a mobilitási szolgáltatásokra és a gyártmányok, valamint a gyártási technológia digitalizációjára. A fejlesztésekre szánt összeg legnagyobb részét, 30 milliárd eurót az elektromobilitás területén használják fel. Európában 2020 végéig tizenöt tisztán elektromos meghajtású modellel állnak elő, 2025-ig pedig ötven ilyen modellt vezetnek be. Három németországi üzemet

– Zwickau, Emden, Hannover – átállítanak az elektromos autók gyártására. Emdenben gyártanak majd egy 20 ezer eurónál alacsonyabb árú elektromos modellt.

A Passat modelljeinek gyártását Emdenből áthelyezik a csehországi Kvasinyba, a Skoda üzemébe. A Skoda Karoq és a Seat Ateca gyártását áthelyezik egy új gyárba, amelyhez helyszínt keresnek Kelet-Európában. Két kínai üzemben – Sanghaj, Fosan – is áttérnek az elektromos autók gyártására, és az ázsiai országban felépítenek további három üzemet. A kínai piacon bevezetnek egy új márkát Sol néven, erre 4 milliárdot fordítanak jövőre. A társaság, hogy csökkentse a költségeket, együttműködést tervez egyik versenytársával, az amerikai Forddal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.