Újabb vád Carlos Ghosn ellen
Újabb, 27 millió dolláros tétellel bővülhet Carlos Ghosn bűnlajstroma, az Asahi japán gazdasági napilap értesülései szerint ugyanis nemcsak 2010 és 2015 között, hanem a rákövetkező években is szabálytalanul adózott a Nissan Tokióban egy hete őrizetbe vett elnöke. Eddig „csak” 44 millió dolláros adócsalással és a Nissan eszközeinek jogellenes használatával gyanúsították meg. Az értelmi szerzőnek tartott Greg Kelly Nissan-igazgatót is letartóztatták. Ha a két ügyet egyesítik, akkor meghosszabbítható a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetséget összekovácsoló Ghosn őrizetbe vétele. Kelly szombaton a japán NHK tévécsatornának nyilatkozott és leszögezte, hogy Ghosn jövedelmének megállapítása az igazgatóság tudtával és beleegyezésével történt, a kifizetések teljesen szabályosak voltak. Más kérdés, hogy nem ezt, hanem a jövedelemadó elsíbolását róják fel neki a hatóságok. Az igazgató aláhúzta, a Nissan, és nem Ghosn érdekeit szem előtt tartva járt el, jóllehet a cég igazgatósága ezt másként értékelte csütörtökön, amikor Ghosnt leváltották, és mindkettejüket eltávolították a cég igazgatóságából.
A Renault-nál még várnak ezzel, s az elnöki teendők ellátásával átmenetileg megbízott Thierry Bollore vezérigazgató-helyettes videóüzenetben erősítette meg, hogy minden erejükkel a szétforgácsolódni látszó szövetség egyben tartására törekednek. A japánok is partnerek ebben, ha kiegyensúlyozzák az erősen a franciák javára billenő erőviszonyokat.


