BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghatározó szerep jut az e-autóknak

A Volkswagennél mélyen hisznek az elektromos járművek jövőbeni sikerében, ezért aztán minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni fejlesztésükre és gyártásukra. Újkori, I.D. típuskódú modelljeik a Modular Electric Drive Matrix (MEB) technikai platformra épülnek majd, s várhatóan széles tömegek számára elérhető, kompromisszumok nélküli közlekedési eszközként öregbítik a márka hírnevét.

Az ultramodern műszaki alapokon nyugvó első széria gyártása 2019 végén kezdődhet, és a tervek szerint 2020-ban már több mint 150 ezer elektromos VW kerül majd a vásárlókhoz, s ebből százezer az új generációs konstrukcióra épül. Hogy a siker biztos legyen, a villanyautók induló ára azonos szinten áll majd a dízelekével, és semmi olyan kompromisszumra nem kényszerül a tulajdonos, amely rontana a használati értéken. 2025-ben már több mint húsz tisztán elektromos modell sorakozik majd a VW palettáján, összesen pedig tízmillió különféle MEB-járgány gördül le a szalagokról. A töltőhálózat fejlesztése az egyik legnagyobb kihívás, amellyel az autógyártók kénytelenek szembenézni. Tudják ezt Wolfsburgban is, ezért a legnagyobb európai töltőhálózat létrehozását tűzték ki célul. Két-három éven belül kétszázezer gyorsan és megbízhatóan működő utcai pontot szeretnének üzembe helyezni, a dolgozói parkolókban található töltők számát pedig ezerről ötezerre növelnék. Ráadásként a négyezer viszonteladó, illetve szervizpartner is kapna egy-egy kiskutat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.