BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legnépszerűbb szegmensben támad a konzervatív külsejű T-Cross

Még 2012-ben mutatta be Taigun nevű tanulmányát a Volkswagen, amely az immár hivatalos T-Cross előzetesének tekinthető. A késlekedés betudható annak, hogy a közelmúltban a „tűzoltásra” kellett koncentrálniuk a fejlesztőknek.

A konszern kisautók számára kifejlesztett MQB A0 építőkészletét használja az új szabadidő-autó, tehát összkerékhajtás később sem lesz elérhető hozzá. A karosszéria 4,11 méter hosszú, 1,76 méter széles, 1,56 méter magas, a tengelytávolság pedig 2,56 méter. A megjelenés konzervatív, leszámítva a hátsó lámpákat összekötő fekete elemet. Alapáron jár a 14 centis sínen tologatható, 60:40 arányban osztott támlájú hátsó ülés, a csomagtér így 385–455 literes lehet alaphelyzetben, bővítés után 1281 literes a raktér.

Annyiból fejlődött a belső a Polóhoz képest, hogy a vezeték nélküli telefontöltés lehetősége mellett akár négy USB-csatlakozó is lehet a fedélzeten, ezekből kettő hátulra kerül. Sokkal látványosabb belső kialakítások is elérhetők lesznek, akár hátsó megvilágítású betétekkel. Feláras a 8 colos képátlójú központi érintőképernyő és a Beats hifi is. A felszereltségek rendhagyók, a T-Cross nevű alapszint után a Life és a Style következik. Ezeket lehet még a Design vagy az R-Line csomag megrendelésével tovább alakítani.

A piaci bevezetésnél az 1,0 literes turbómotorral 95 vagy 115 lóerős teljesítménnyel, valamint a 95 lóerős, 1,6 literes TDI-vel választható a T-Cross. Később csatlakozik ezekhez a 150 lóerős, 1,5 literes benzines turbómotor. Az alapmotor kivételével konfigurálható a hétfokozatú, duplakuplungos váltó. Ennek az előválasztó karján nagy méretű számként jeleníti meg az elektronika az épp használt fokozatot.

Idehaza várhatóan csak az áprilisi piaci rajt előtt ismerhetjük meg a pontos árakat, de hazájában

17 975 eurós alapáron kínálják a modellt, ez mindössze 275 euróval, azaz nagyjából 90 ezer forinttal alacsonyabb a Golf alapáránál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.