BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína januárban jobban teljesített a vártnál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Januárban tovább nőtt a kínai külkereskedelmi többlet az Egyesült Államokkal szemben, a Pekingben folyó tárgyalások egyik célja éppen ennek a problémának az orvoslása.

Megkezdődött a kínai–amerikai kereskedelmi tárgyalások újabb, kétnapos fordulója, és Donald Trump hatvan nappal kész meghosszabbítani az egyeztetés befejezésére és az újabb vámemelésekre szabott március 1-jei határidőt – értesült név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva a Bloomberg. A megbeszéléseket Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter, valamint Liu He miniszterelnök-helyettes vezeti. Az amerikai fél kérdések széles körében próbál engedményt kicsikarni Pekingtől, Lighthizer sajtóinformációk szerint elsősorban a szerzői jogok fokozottabb tiszteletben tartására és a bújtatott állami szubvencióra akar koncentrálni. (A kereskedelmi tárgyalások sikere több részvény árfolyamát is megmozgathatja; továbbiak erről a 14. oldalon.)

A vámemelésekkel Trump egyebek közt azt akarja kikényszeríteni Kínától, hogy csökkentse a kétoldalú kereskedelmi áruforgalomban kialakult több mint 300 milliárd dolláros többletet, ez azonban a legfrissebb statisztikák szerint egyelőre nem sikerül. Januárban 27,2 milliárdos lett a kínai többlet, ami 24 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A kínai kivitel 2,4 százalékkal, 36,5 milliárd dollárra mérséklődött, míg az amerikai termékek kínai importja 41,2 százalékkal, 9,2 milliárd dollárra esett.

A pekingi statisztikai hivatal tegnap hozta nyilvánosságra a januári külkereskedelmi adatokat, amelyek jobbak lettek az elemzők által vártnál, és a korábbinál optimistább képet festenek Ázsia legnagyobb gazdaságának a helyzetéről, különösen azok után, hogy decemberben meglepetésre az export és az import is visszaesett. Januárban viszont a kivitel 9,1 százalékkal, 217,6 milliárd dollárra nőtt, noha a szakértők 3,2 százalékos csökkenést vártak. A behozatal 1,5 százalékkal, 178,4 milliárd dollárra esett vissza, ami jóval kisebb a várt 10 százalékos esésnél. A januári külkereskedelmi többlet 39,16 milliárd dollár lett a várt 33,5 milliárd dollár helyett. Elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy Kínával kapcsolatban óvatosan kell kezelni az év első két hónapjának adatait az ország legnagyobb ünnepe, a holdújév miatt, amely idén február 4-én kezdődött. Mixo Das, a J. P. Morgan ázsiai részvénystratégája azt mondta a CNBC Newsnak, hogy egyetlen adatsorból nem vonhatók le messzemenő következtetések, különösen, ha figyelembe vesszük a ciklikus trendeket és a megkezdett strukturális változtatásokat. A szakértő változatlanul úgy véli, hogy a kínai gazdaság zuhanni fog az év első felében. Hasonló véleményen van Julian Evans-Pritchard, a Capital Economics Kínával foglalkozó vezető közgazdásza, aki szerint a lassuló globális növekedés visszafogja majd a kínai exportot és a hazai fogyasztást is. Meggyőződése, hogy a szezonálisan kiigazított adatokból majd kiderül, hogy a januári export és import is gyengébb maradt a pár hónappal korábbinál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.