BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Időzavarban a Boeing menedzsmentje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Súlyos vádak láttak napvilágot a Boeing céggel szemben. Úgy tűnik, legalább két légi katasztrófa megelőzhető lett volna.

A Boeing vezetése már a tavaly őszi indonéz repülőgép-katasztrófa előtt egy évvel tudott a 737 MAX repülőgépek típushibáiról, de hallgatott róluk – erről a The Wall Street Journal (WSJ) amerikai lap közölt cikket. Az újság értesülései szerint a gyár vezetői már az első modellek gyártása után észlelték a problémákat, de nem jelezték a szövetségi légügyi hatóságnak (FAA). A WSJ azt is írja, hogy a repülőgépgyártó vállalat az indonéziai Lion Air légitársaság gépének tavaly októberi katasztrófája után is csak néhány légitársasággal és néhány pilótával osztotta meg a vonatkozó információkat, de akkor is csak részlegesen.

A gyár illetékes tisztségviselői csak öt hónappal később, az etióp légitársaság járatának Addisz-Abeba melletti lezuhanása után kezdtek beszélni a biztonsági hibákról, de a nyilvánosság előtt még akkor sem fedték fel, hogy szoftverhibáról van szó. Ennek napvilágra kerüléséig újabb hat hetet kellett várni. A lap az FAA szóvivőjére hivatkozva azt közölte: minderről a légügyi hatóság vezetőjének sem volt tudomása. Ennek kapcsán a kiszivárgó hírek szerint mind a hatóság, mind a chicagói repülőgépgyár vezető munkatársai egyre növekvő aggodalommal vetik fel, hogy vajon mennyire működik átláthatóan a Boeing, és milyen mértékben hallgatta el szándékosan a pilótafülkében észlelt biztonsági hibákat. Az etióp légitársaság egyik 737 MAX típusú gépe március 10-én zuhant le, a katasztrófában 157 ember vesztette életét. Öt hónappal korábban a Lion Air indonéz légitársaság ugyanilyen típusú Boeingja csapódott a Jáva-tengerbe, a fedélzetén tartózkodó 189 ember odaveszett.

Ezzel párhuzamosan bűnügyi vizsgálat is kezdődött annak feltárására, hogy az óriáscég szándékosan félrevezette-e a beruházókat és az ügyfeleket. A nyomozás keretében a múlt héten az eljárás már arra is kiterjedt, hogy miként kaphattak repülési engedélyt a vitatott típusú gépek, és mi volt ebben a Boeing képviselőinek szerepe. A Boeing részvényeseinek április 29-i tanácskozásán Dennis Muilenburg, a vállalat elnök-vezérigazgatója – akit egyébként a részvényesek megerősítettek a tisztségében – azt mondta, hogy a cég a repülésbiztonság erősítésére összpontosít, és a 737 MAX típusú gépeken abszolút működőképes riasztórendszerek állnak majd rendelkezésre.

Reménysugárból tűzvész

Több mint negyven ember halt meg az Aeroflot SSJ–100-as utasszállító gépének vasárnapi moszkvai kényszerleszállásakor, amely a földet érés után kigyulladt. A Szuhoj által kifejlesztett, Superjet néven is ismert SSJ–100-as repülőgépet 2011-ben állították rendszerbe Oroszországban abban a reményben, hogy a típus feléleszti az orosz repülőgépipart. | vg

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.