Több mint tízszeresére növelheti piaci értékét a Tesla – írja a CNBC Elon Musk alapító-vezérigazgatónak egy befektetői értekezleten elhangzott szavaira hivatkozva. A nagy szavakkal és ígéretekkel sosem fukarkodó Musk nem árulta el, hogy a jelenleg 42,4 milliárd dolláros piaci értékű cég milyen időtávon belül éri el az 500 milliárdos kapitalizációt, ami érthető is, ha a héten a cég ügyeivel kapcsolatos árfolyam-befolyásoló Twitter-üzeneteinek előzetes cenzúrájára vonatkozó bírósági határozatot nézzük.
A brutális ugrást nem az elektromos autók és a megújulóenergia-hasznosító eszközök eladása hozza meg a Tesla számára, hanem az önvezető autózásra kifejlesztett és folyamatosan csiszolt technológiájának terjedése. Azt nem mondta Musk, hogy iparági sztenderd lesz az Autopilot, de utalt arra, hogy a GM–Lyft párossal és az Alphabet–Waymo duóval szemben versenyelőnyre tettek szert, amelyet sűrű dollárokra fognak váltani. Ehhez megvan egyrészt az a bivalyerős és intelligens csipjük, amely a Teslákba beépítve folyamatosan küldi az utazással kapcsolatos információkat a központba, ahol a járműparktól származó gigantikus adatbázisra alapozva végzik a rendszer finomhangolását. A szupercsipet mostantól valamennyi új autójukba beszerelik. Musk megismételte az első negyedéves gyorsjelentés publikálásakor elhangzottakat, amelyek szerint lassan el lehet felejteni a kormányt és a pedálokat a jövő önvezető járműveiből. Teslákból álló flottáik pedig robotaxi-hálózatként kezdik meg működésüket 2020-ban néhány kijelölt amerikai városban, tovább növelve a fejlesztésekhez elengedhetetlen ingyeninformációk számát.
A Teslának azonban nemcsak információkra, hanem pénzre is szüksége van, méghozzá tenger sokra. Musk egy évvel ezelőtt fennhangon hirdette, hogy sikertermékük, a Model 3-as tömeggyártásának felfuttatásával a céget elöntő pénzcunami bőséges forrást biztosít a termeléshez és a fejlesztéshez, ezt azonban számos elemző már akkor sem hitte el. Igazuk is lett. Musk a 702 millió dolláros veszteséget hozó első negyedév után finoman célzott arra, hogy a tőkebevonás valamilyen formájával mégiscsak élhetnek a közeljövőben. Bő egy hétre rá, csütörtökön már kijöttek a konkrét, minimum 2 milliárd dolláros forrásbevonás tervével.
A terv szerint az alapösszegen belül 650 millió dollár értékben törzsrészvényeket, 1,35 milliárd dollárért pedig részvényre váltható kötvényeket bocsátanak ki. Túljegyzés esetén a friss kötvénymennyiséget 2 milliárd dollárig lehet növelni. Az érdeklődést meglovagolva az eredeti jegyzőknek is felkínálnak egy 15 százalékos opcionális vásárlási lehetőséget, amellyel összességében – optimális esetben – a 3 milliárd dollárt is megközelítheti az ügylet összértéke. Musk jó példával jár elöl, 25 millió dollárért jegyez értékpapírt. A Reuters szerint a Tesla 3,1 millió részvényt bocsát ki egyenként 244,10 dollárért, azaz a csütörtöki záróáron. A tőkebevonás meghirdetése óta 10 dollárt ugrott az árfolyam. A befolyó pénzt egyrészt a Semi elektromos kamion és a március közepén bemutatott Model Y városi terepjáró gyártásának előkészítésére, másrészt a Tesla második sanghaji üzemének megépítéséhez használnák fel. A kínai vonalról rossz hír is érkezett: a Reuters értesülése szerint az amerikai hatóságok nem fogják mentesíteni a 25 százalékos extra vám alól a Model 3 Kínában gyártott központi kijelzőjét és az Autopilot ellenőrző egységét, amivel nagy érvágást okoznak a cégnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.