Több ezermilliárd forintos lendületben a vasútfejlesztés – új bejelentések is várhatók
Magyarországon bruttó 13,5 milliárd forintnyi értékben tart négy, nagy horderejű vasúti beruházás előkészítése, öt, együtt 584,1 milliárd forint költségű projekt pedig már a kivitelezési szakaszban van. És ez csak a kezdet: a küszöbön öt további fejlesztés közbeszerzésének előkészítése, ami bruttó 31,8 milliárdot visz majd el, másik öt pedig együtt 191,2 milliárd értékben már zajlik, közben pedig már fogalmazzák az új kiírásokat. A vasúti fejlesztések által érintett helyszínek száma a felsorolt projektekének a többszöröse.

Ezen adatokat és magukat a beruházásokat Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára ismertette a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület nemrég tartott rendezvényén. A munkák háttereként és jelentőségüket kiemelve rámutatott néhány tényre. Eszerint
- a hazai vasútvonalakon jelentős az átmenő forgalom.
- A pályák teljes, együttes hossza mintegy 8000 vonalkilométer.
- A hálózatból 3600 kilométernyi villamosított.
- A hálózatot a MÁV és a GYSEV üzemelteti.
- Egy 2023-as törvény szerint módosult az állami építési beruházások rendje.
- Megváltoztak a szerződéses feltételek is.
- Az érintett hazai tervezések és kivitelezések az uniós elvárások szerint történnek.
Máris van mire büszkének lenni
Pántya József felidézett öt, már átadott tavalyi, illetve idei fejlesztést is. Már a múlt év őszére megújult Balatonszéplak-felső és Balatonfenyves vasútállomása. Maguk az állomásépületek fiatalításon, korszerűsítésen estek át, ráncba szedték a parkolóikat, a gyalogosfelületekeiket és a zöldfelületeiket. Az utasok pluszként élvezhetik a két-két új parkolót, a közlekedés akadálymentesítését, a kerékpártárolót és a korszerűsített utastájékoztatási rendszert.
Kicsit más jellegű volt az ez év májusára a Macs terminálon és a Fatér kisállomáson elvégzett munka. A Világgazdaság korábbi cikkei szerint mindkét település energetikai és logisztikai létesítményeit a Debrecenben és térségében folyó ipari beruházások kiszolgálása miatt kellett és kell még fejleszteni. Macson most egy új irodaépület építésére, valamint beléptető- és megfigyelőrendszerekre került sor, míg Fatéren új állomás- és üzemi épület, egy gyalogos-üzemi felüljáró, 4,4 kilométernyi új vágány és új kitérő épült.
Az ötödik lezárt projekt során, 2025 júliusára felújították a Békéscsaba és Lőkösháza közötti vágányhálózatot 75 kilométeren. Sor kerül számos kiegészítő munkára is, például állomásfelújításra 55 centi magas peronokkal, parkolókkal, aluljárókkal, zajvédő falakkal. Lőkösházán határvédelmi eszközöket is telepítettek.
Sínen a folytatás – még az idén várjuk az egyik bejelentést
Négy olyan beruházás tervezéséről is beszélt a helyettes államtitkár, amelyek mindegyike a fővárosi agglomerációt érinti, és rövid időn belül elkészül. Még 2025-ben le kell tenni az asztalra a Hatvan és Füzesabony közötti vonal korszerűsítésének a tervét. Nem sokkal később, 2026 első negyedévében várható a Kelenföld és Budaörs közötti szakasz korszerűsítésének előkészítése. Bár ez esetben is agglomerációs projektről van szó, tulajdonképpen ez a Déli körvasút V. üteme, vagyis egy országos, sőt, nemzetközi súlyú vasúti teherfuvarozási beruházás része.
A második negyedévben kell elkészülnie ugyanezen beruházás IV. üteme tervének, csak az majd a Kelenföld és a Ferencváros közötti pálya kapacitásbővítéséhez kapcsolódó környezetvédelmi feladatokra vonatkozik. Ugyanekkora kell elkészíteni egy olyan fejlesztést is, amelyet fél Pest megye vár: ez pedig a Rákospalota-Újpest, Vácrátót és Vác közötti szakasz fejlesztése.
Ez az öt terv együtt bruttó 13,5 milliárd forintba kerül. A beruházások 47 kilométernyi vágány építését és 212 kilométernyi vágány átépítését tartalmazzák.
Közben folyik a vasúti munka terepen is
Már kivitelezésekről számolhatott be a helyettes államtitkár öt további esetben, sőt, ebből az egyik munka szeptemberben le is zárult: 2-es szintű ETCS-rendszert telepítettek a Gyoma és Lőkösháza közötti szakaszon. Az ETCS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer, angolul European Train Control System) a vasúti járművek és a pálya közötti kommunikáción keresztül növeli a vasúti közlekedés biztonságát.
A tervek szerint 2026 második negyedére korszerűsítik és villamosítják a Debrecen és Balmazújváros közötti szakaszt, a harmadik negyedévben megújul az iváncsai ipari és innovációs park vasúti infrastruktúrája, továbbá ETCS L2-es rendszert kap a Békéscsaba–Lőkösháza vonal. A lista ötödik eleme a Ferencváros és Kelenföld közötti pálya kapacitásbővítése, de az átadás csak 2027 utolsó negyedében várható.
Ez az öt munka együtt 584,1 milliárd forintot visz el. A pénzből többek között építenek 26,4 kilométer új vágányt és átépítenek 18,5 kilométert.
Érkezhetnek az ajánlatok
A további munkák a tervezésre és a már kivitelezésre kiírt közbeszerzések eredményén múlik. Az előbbiek kerete együtt bruttó 31,9 milliárd, az utóbbiaké bruttó 191,2 milliárd forint.
A tervekre kiírt közbeszerzések együtt 77,7 kilométer új pálya építését és 185,7 kilométer vágány átépítését tartalmazzák számos más munka mellett. A megcélzott beruházások széles körűek: jelentenek majd
- logisztikai fejlesztést,
- az ipari tevékenység jobb kiszolgálását,
- Budapest vonzáskörzete személyszállításának javítását
- és vasútvonalak fejlesztését.
Időrendi sorrendben az első munka a tatai rakodó tervezése, ennek 2025 utolsó negyedéve a határideje, vagyis itt van a küszöbön. A többi közbeszerzéssel sem kell sokat várni: 2026 első negyedévére van időzítve az a tender, amely
- a nyíregyházi ipari park vasúti infrastruktúra-fejlesztésének,
- az Apafa és Mátészalka közötti szakasz villamosításának és fejújításának,
- a H8 és a H9 HÉV fejlesztésének és járműtelepe kialakításának,
- végül a Zalaszentiván és Nagykanizsa közötti szakasz korszerűsítésének
a tervére vonatkozik.
Huszonhat balatoni helyszín is a listára került
A jövő év hat olyan, nagy vasúti közbeszerzéssel indul, amelyek már kivitelezésre vonatkoznak. A szaktárca mindegyiket el szeretné indítani már 2026 első hónapjaiban. A munkák során épülne 9,2 kilométer új, és átépülne további 28 kilométer meglévő vágány. A pályázatok az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti vonalszakasz korszerűsítésére, a Budai fonódóvillamos-beruházás II. ütemére, továbbá tizenegy dél-balatoni és tizenöt észak-balatoni vasútállomáson lévő helyszínre vonatkozik. Kiépül továbbá a vasúti infrastruktúra a Gubacsi vasúti híd és a Corvin csomópont között.
Készülnek az újabb kiírások
A helyettes államtitkár ismertetett olyan beruházásokat is, amelyeknek még nem jelent meg a közbeszerzési kiírása, de amelyekre jövőre már számíthatunk. Ezek között tervezési pályázatból egy lesz, mégpedig 10,2 milliárd forint értékben, a tender a harmadik negyedévben indul. Nyertesének a Cegléd és Kiskunfélegyháza közötti vasútvonalat kell megterveznie a kapcsolódó létesítményeivel együtt.
Az öt kivitelezési pályázat mögött 1532,2 milliárd forintnyi munkavégzés állhat. Hatalmas összeg, de a feladat is az.
Vonalfejlesztésre lesz szükség Kiskunfélegyháza és a szegedi rendezőpályaudvar, a Debrecen és Nyíregyháza, a Nagykáta és Újszász, valamint a Kőbánya-Kispest és Kecskemét vonalon, az utóbbin villamosítással együtt. Megállókat kell felújítani a budapesti népligeti és ferencvárosi helyszínen (ez a Déli körvasút projekt III. üteme), és a H5 HÉV vonalán. Az utóbbin megújul a pálya is.


