Európa legizgalmasabb hajnali vására
München mellett mindenképpen érdemes megemlíteni Hamburgot, a Németország északi részében fekvő, a szövetségi államban önálló tagként működő egykori Hanza-várost, amely Bréma mellett a mai napig kvázi önálló városállamként működik. A Münchennel való párhuzam nem véletlen, a két város folyamatosan verseng a második legfontosabb város címéért, ennek megfelelően mindkettő rendkívül fiatalos és dinamikus fejlődést mutatott az elmúlt évtizedekben.
Hamburg jellegzetesen bohém és kozmopolita város, leginkább azért, mert itt működik a világ egyik legérdekesebb és legforgalmasabb kikötője. Annak ellenére, hogy jó néhány kilométerrel beljebb fekszik az Északi-tengertől, ide hajóznak be a teher- és halászhajók. Ennek megfelelően itt működik Európa egyik legérdekesebb hal-, gyümölcs-, virág- és gyarmatárupiaca. Minden vasárnap hajnalban (áprilistól novemberig reggel ötkor, télen reggel hétkor) indul a Fishmarkton a show, amelyet éjféltől jellemzően féktelen bulizás előz meg a vásárcsarnokban, zenekarokkal, helyi termelők kóstoltatóival és lacikonyhával.
Ahogy megjelenik a nap a horizonton, kipakolnak az árusok, és megindul az úgynevezett alkudozás – de nem a vevő alkuszik. Egészen speciális módszert alkalmaznak az eladók, általában fix árat mondnak egy-egy termékre, majd érdeklődők hiányában folyamatosan növelik a felkínált áru darabszámát: tehát egy kiló hal a végén felugrik két-három kilóra, mire a vevők ráugranak a licitre. Mindezt színházi keretek között teszik, és néha repül a hal a közönség felé, ha a kereskedő úgy ítéli meg, hogy nem elég aktívak a vásárlók. Ugyanez az eladási technika a gyümölcsnél és a növényeknél is. Ez a fajta licit nem egészen hamburgi, a holland piacokon is használják a kereskedők, főleg ott, ahol erős a konkurencia. Hamburg mellett működött Altona városa, amely a dánoktól a 16. században önálló vásártartási jogot kapott, és komoly versenytársává vált a Hamburg belvárosában működő halpiacnak. A versengés része volt, hogy ugyanazért az összegért ki mennyi árut adott. Annyira vonzó volt ez az eladási technika, hogy a turisták mellett a helyiek mind a mai napig használják a piacot a napi vagy heti beszerzéseikhez. Később az altonai és a hamburgi halpiacot egy cégbe olvasztották, a háború alatt megrongálódó csarnokot felújították (ma már inkább a gasztronómiához van köze, mint a piacozáshoz), és önállóan szervezik minden héten a vásárokat. Az eseménynek természetesen nagy a vonzása, az említett árucikkek mellett kézművesek is nagy számban hozzák el a portékájukat: lehet kapni, húst, felvágottakat, sajtot és persze bort meg sört is.
