Kényszerpihenőre megy az Oracle vezére
Avezérigazgató feladatkörét átmenetileg Larry Ellison, az óriásvállalat alapítója, egyben technológiai igazgatója látja el Safra Catz társ-vezérigazgatóval közösen. Az Oracle-hez a Hewlett-Packardtól (HP) 2010-ben érkezett Hurd nagy név a szakmában, kíméletlen költségcsökkentéseiről legendákat zengenek a részvényesek – nem így a döntései nyomán a 2008-as válság után utcára került tízezrek. Munkásságát a részvényárfolyam és a profit emelkedése jellemezte kiszámíthatósággal párosulva: szinte nem volt olyan negyedév, amikor cége ne hozta volna az elemzői várakozásokat.
A fiatal kora óta számítástechnikai területen dolgozó Hurd az NCR-nél töltött negyedszázad után öt évig vezette a HP-t, ahol rendet tett, és sikeresen integrálta az elődje, Carly Fiorina idején felvásárolt Compaqot. A HP-t mind a PC-k, mind a notebookok eladásában világelsővé tette, vezetése alatt 46 százalékosra nőtt a cég részesedése a nyomtatási piacon. A brutális költségcsökkentések atyja hivatalosan épp saját jogszerűtlen túlköltekezésébe bukott bele, az ezt kiderítő belső vizsgálat azonban feltételezhetően a Jodie Fisher színésznő szexuális zaklatási vádja miatti botrányt volt hivatott elleplezni. Hurd nem sokáig maradt munka nélkül, Larry Ellison rögtön a szárnyai alá vette. Ellison már akkor a HP igazgatóságának a szemére vetette, hogy a legrosszabb döntést hozták Hurd kirúgásával. A lépést Steve Jobs egykori menesztéséhez hasonlította, amely baklövés hosszú évekre visszavetette az Apple-t, s a cég csak Jobs visszahívása után tudta kiheverni azt a sokkot.
Mark Hurd és Safra Catz összeszokott párosként és Ellison teljes megelégedésére vezették az Oracle-t. Hurd a marketingért, az értékesítésért, a vállalati kapcsolattartásért és a terméktámogatásért volt felelős. Tavaly 108,3 millió dollárt keresett, az előző két évben 41-41 millió dollárt vihetett haza. Az üzletembert visszavárják, járandóságait felgyógyulásáig megkapja – írja a CNBC.
Vezére hirtelen távozását közleményben jelentette be az Oracle, és a spekulációk elkerülése végett a negyedéves gyorsjelentés másnapra időzített publikálását is előrehozta. Az árfolyam 5 százalékos esését Hurd megbetegedésére vezetik vissza, igaz, előtte az idén már 25 százalékot erősödött az Oracle kurzusa. A vezérigazgatóval együtt egy év alatt már harmadik csúcsvezetőjét veszíti el a társaság, közülük ketten a rivális Google-hoz távoztak. Az Oracle az augusztussal zárt negyedévében az egy évvel korábbihoz hasonlóan 9,22 milliárd dolláros bevételt ért el, ehhez 2,14 milliárd dolláros nyereség párosult, az árfolyamhatásoktól szűrten 3 százalékos volt a csökkenés. A számok összhangban vannak az elemzői várakozásokkal.


