BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Macron hatalmas üzleteket kötött Pekingben

M. Cs. | A gazdasági együttműködés szorosabbra fűzéséről és a párizsi klímaegyezményben vállalt kötelezettségeik megerősítéséről állapodott meg Hszi Csin-ping kínai elnök és francia kollégája, Emmanuel Macron, akit harminc vállalati küldöttség kísért el pekingi látogatására. A vizit eredményesen zárult, a két ország ugyanis 15 milliárd dollár értékben írt alá megállapodásokat.

Az egyezmények az együttműködés széles körét ölelik fel a repüléstől az energetikán keresztül a mezőgazdaságig. Többek között lehetővé válik húsz francia vállalat számára, hogy baromfi-, marha- és sertéshúst exportáljon Kínába, és visszatérhet az ázsiai ország piacára a francia libamáj, amelynek az importját 2015-ben, a madárinfluenza kitörésekor tiltották meg. Az energetika területén a Beijing Gas Group és az Engie több mint 1 milliárd euró értékű egyetértési megállapodást kötött, amelynek alapján a francia fél részt vesz egy cseppfolyósítottgáz- (LNG) terminál és egy 230 kilométeres gázvezeték megépítésében. Ugyancsak egyetértési megállapodás született arról, hogy január végéig döntenek egy használt nukleáris fűtőanyagokat feldolgozó üzemről, amelyet az Orano fog felépíteni Kínában. A gyár évi 800 tonnányi kapacitással termel majd, a teljes beruházás értéke becslések szerint eléri a 11 milliárd eurót. A Le Figaro beszámolója szerint a francia vállalat több mint tíz éve dolgozik a projekten. A gyárat eredetileg a kelet-kínai Csiangszu tartományban akarták felépíteni, de a helyiek tiltakozása miatt letettek erről.

A két ország folytatja az együttműködést a légi közlekedésben is.

A Colorful Guizhou Airlines 1 milliárd euró értékben rendelt repülőgépmotorokat a Safrantól, és a francia elnöki hivatal közleménye szerint egy hasonló, 3 milliárd eurós szerződés megkötése is küszöbön áll. Peking támogatja, hogy a kínai légitársaságok Airbus gépeket vásároljanak, és az európai repülőgépgyártó növelje befektetéseit az országban. (Az Airbusnak már van egy repülőgépgyára Tiencsinben – ahol 2021-ben megkezdődik az A350-esek előállítása is –, és egy helikopterüzeme Kelet-Kínában.) A drón- és repülésirányítási rendszerek területén, valamint a pilótaképzésben is erősödhet a kétoldalú együttműködés, de Franciaország részt vesz a Chang’e 6 programban is, amelynek célja 2023-ban mintákat hozni a Holdról. Stratégiai partnerségi megállapodás született az Accor francia szállodalánc és az Alibaba között is, és Kína Párizsban fogja kibocsátani 2004 óta az első zöldkötvényét 4 milliárd

euró értékben.

A népes delegáció

15

milliárd dollárnyi megrendeléssel térhet vissza Párizsba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.