BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háborús hangulatot áraznak a piacok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Világszerte érezni a piacokon a közel-keleti feszültség hatását, a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

Egyelőre kitart a közel-keleti feszültségek okozta olajár-emelkedés: a Brent jegyzése a 70 dolláros szinttel küzdött tegnap még úgy is, hogy enyhe korrekcióba kezdett. A WTI hasonló mértékben drágul, tegnap a 64,5 dolláros szintről indult a korrekció. Hasonló mértékű emelkedésre legutóbb akkor volt példa, amikor dróntámadás érte a szaúdi állami olajcég, a Saudi Aramco abkaiki finomítóját, ám akkor a drágulás kérészéletű volt.

Széles körre kiterjedő, elhúzódó konfliktus kell ahhoz, hogy az áremelkedés tartóssá váljon – mondta érdeklődésünkre Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője. Hangsúlyozta: Teherán érdemben tudja zavarni az ellátást akár a Hormuzi-szoros lezárásával, akár az infrastruktúra támadásával, de egy globális kapacitásnövelés képes lehet ellensúlyozni a kieső közel-keleti forrásokat. A tengerszoros teljes lezárása azonban valószínűtlen, Pletser szerint az iráni külpolitika túl kifinomult egy ilyen drasztikus lépéshez, a hajóforgalom lassítása valószínűbb.

Az olajvállalatok kurzusa eltérően reagált az iráni konfliktus hírére, de legtöbbjük az árral párhuzamosan emelkedni kezdett. A frissen tőzsdére lépett Saudi Aramco jegyzése viszont csaknem 1 százalékot esett a korrekció előtt. Az Aramco közkézhányada csupán 1,5 százalék, az is túlnyomó részt belföldi intézményi befektetők kezében van. Pletser úgy látja, a szeptemberi dróntámadás arra figyelmeztette a piaci szereplőket, hogy a vállalat nem képes hatékonyan megvédeni saját infrastruktúráját, ez indokolhatja, hogy még a belföldi befektetők is inkább szabadulnak a papíroktól. Ráadásul ha a Hormuzi-szoros forgalmát korlátoznák az irániak, akkor a szaúdiak nem tudnának elegendő olajat szállítani a Vörös-tengeren át, és a szunnita királyság mindenképp megérezné az iráni válaszlépést. A piaci bizalmatlanság abban is tetten érhető, hogy a királyság csődkockázati felára (CDS) tegnapra 64 pontra emelkedett a megelőző kereskedési nap 55 pontos értékéről.

A geopolitikai feszültség világszerte a legtöbb eszközosztályban érződött. A részvénypiacok vörösbe borultak, Kínától az Egyesült Államokig mindenhol estek a börzék. Az európai piacok is lejtmenetben voltak, bár a vártnál jobb beszerzésimenedzser-adatok javítottak valamelyest a hangulaton. Az államkötvényhozamok az Atlanti-óceán mindkét partján ereszkedtek, a tízéves német és amerikai papír iránt is nőtt a kereslet. Az arany jegyzése kilőtt a közel-keleti hírekre, unciája délelőtt két százalékkal drágult, majd 1565 dollárra korrigált, ami 0,8 százalékos plusznak számít. A menekülődevizák, a frank és a jen is enyhén drágultak.

A menekülőeszközöket leszámítva a devizapiac kevéssé érezte meg a fokozódó kockázatokat. Az euró-dollár keresztárfolyam 0,3 százalékos pluszban volt délután, a forgalom nem volt kiugró. A Deutsche Bank devizavolatilitási indexe csak minimálisan emelkedett, még mindig közel van éves mélypontjához. A forint és a régiós devizák piacán sem érződött a nemzetközi feszültség, a keresztárfolyamok nyugodtak voltak. Az olajárhoz szorosan kapcsolódó fizetőeszközök, a rubel, a kanadai dollár vagy a norvég korona kismértékben, 0,1–0,4 százalék között drágultak a dollárral szemben.

Az amerikai védelmi cégek árfolyama kilőtt a számukra megrendelésekkel kecsegtető hírekre. A Lockheed Martin jegyzése lapzártakor 3,5, a Northrop Grummané 5,1 százalékos pluszban is volt, mielőtt elkezdődött volna a profitrealizálás. A befektetők vélhetően a háborús konfliktus eszkalálódására és a növekvő fegyverbeszerzésekre spekulálnak, pedig a legtöbb szakértő szerint sem Teheránnak, sem Washingtonnak nem érdeke a nyílt, fegyveres konfliktus.

Profitrealizálás a pesti parketten

Szakadt tegnap a hazai részvénypiac is: a BUX 3,2 százalékot esett, a Mol 2,3 százalékkal csúszott lejjebb. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája szerint az iráni helyzet miatt érezhető ugyan a globális eladási hullám, de a hazai parkett mélyrepülésében nagyobb szerepet játszik a profitrealizálás. „Az iráni konfliktus a szikra, de a pesti tőzsde október óta ralizik, több részvény történelmi rekordra futott december végére.” | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.