Nemzetközi gazdaság

Gyorsul az amerikai és a kínai gazdaság szétválása

M. Cs. | A koronavírus-járvány a kereskedelmi háborúnál is jelentősebb mértékben felgyorsítja majd az Egyesült Államok és Kína gazdaságának a szétválását, állítják a kaliforniai Milken Institute elemzői, akik szerint a fertőzés miatt egyre több vállalat fogja hosszú távon átalakítani az ellátóláncát. „Nem építhetnek tovább egyetlen kulcsfontosságú piacra, ebben az esetben Kínára, mert ennek máris látszanak a következményei” – mondta a CNBC-nek Curtis Chin, az intézet Ázsiával foglalkozó kutatója.

A szétválás ugyan már korábban megkezdődött, de a 2018-ban Donald Trump elnök által kirobbantott kereskedelmi feszültség hatására került a figyelem középpontjába, amikor a világ két legerősebb gazdasága több százmilliárd dollár értékű árura vetett ki büntetővámokat. A két gazdaság az ellátóláncok összefonódása és a kereskedelmi ügyletek miatt ugyan még évekig szoros kapcsolatban marad, a járvány azonban megerősítette az amerikai és a külföldi befektetőket is abban, hogy szükség van a diverzifikálásra.

Nem szabad olyan mértékben függeni a Kínában folytatott termeléstől, mint eddig, és a feldol­gozókapacitás egy részét más országokból kell biztosítani. Az autóipari vállalatoknak például világszerte ellátási problémát okozott a kínai termelés leállása, és a világ legnagyobb csipgyártója, a Qualcomm is figyelmeztetett, hogy a járvány miatt lehetetlen megjósolni, miképpen alakul majd globálisan az okostelefonok és alkatrészeik iránti kereslet. A CNN-nek nyilatkozó közgazdászok szerint a zavar mostani szintje még kezelhető, de a gazdasági károk gyorsan fognak emelkedni, ha a vírus terjedését nem sikerül lelassítani. Egyelőre úgy tűnik, hogy javul a helyzet, legalábbis az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma tegnap már második napja csökkent a gócpontnak számító Hupej tartományban, és február harmadika óta folyamatosan esik vissza Kínában. A pekingi Nemzeti Egészségügyi Bizottság adatai szerint 24 óra alatt 2015 esetet jelentettek, a halálos áldozatok száma 97-tel 1113-ra emelkedett. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban figyelmeztetett, hogy Kínán kívül még éppen csak elkezdett terjedni a koronavírus.

Chin szerint egyébként a fertőzés Washington és Peking számára is indokot adhat arra, hogy kiszálljon a január közepén aláírt részleges kereskedelmi megállapodásból. Kína elkötelezte magát arra, hogy két év alatt legalább 200 milliárd dollárral emeli az Egyesült Államokból származó importot, de a washingtoni kormányzat is elismerte, hogy a járvány kétségessé teszi ennek a teljesítését, a tárgyalások folytatásáról pedig egyelőre senki nem beszél.

Nem építhetnek egyetlen kulcsfontosságú piacra, mert ennek máris következményei vannak

vámháború kínai koronavírus
Ezek is érdekelhetik