Továbbra is rekordüzemmódban zakatol a spanyol beutazóturizmus. A dél-európai országba 83,7 millió külföldi vendég látogatott el tavaly, ez volt zsinórban a hetedik év, amikor megdőlt az éves látogatócsúcs. Ezúttal csupán 1,1 százalék volt a növekedés, de a turisták költéseinek összege 2,8 százalékkal emelkedett, 92,2 milliárd eurót tett ki.
Az új rekordot úgy érte el a mediterrán ország, hogy az év tizenkét hónapjából hatban csökkent a turisták száma. Ez viszont arra utal, hogy a másik hat hónapban nagyon jelentős volt a bővülés. Intő jel lehet a helyi szakembereknek, hogy az előző évi bázistól elmaradó hónapok május kivételével mind a második fél évre estek, csupán novemberben sikerült túlszárnyalniuk a 2018-as adatot. A növekedés üteme is lelassult, mivel néhány magára találó Földközi-tenger melléki ország, például Törökország, Tunézia és Egyiptom, a korábbiakhoz mérten sokkal keményebb versenyt támasztott. „Ezeknek az országoknak az áraival egyszerűen nem tudunk lépést tartani” – ismerte el José Luis Zoreda, a spanyol turisztikai vállalkozásokat összefogó Exceltur vezetője.
Tavaly egyébként a legtöbb, minden ötödik turista Nagy-Britanniából érkezett Spanyolországba
– mint évek óta mindig –, azonban évről évre fokozatosan csökken a britek aránya. Az egyes régiók közül a legnépszerűbb Katalónia volt, az odalátogató turisták száma az előző évhez képest 0,8 százalékkal 19,3 millió főre növekedett. A másik oldalon a Baleár-szigetek szenvedték el a legnagyobb visszaesést, decemberben például 32 százalékkal volt kevesebb a vendég, mint 2018 utolsó hónapjában.
Szeretik Budapestet
A spanyol turisták csaknem 400 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon 2019 januárja és novembere között, éppúgy, mint az előző évben, amikor 390 ezer spanyol turista járt nálunk, akiknek a 92 százaléka Budapestre látogatott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.