BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rekordnál is többet vártak a Teslától

Már az idén megindulhat a termelés a Tesla új, Berlin melletti és texasi gyárában. A beruházások és a modellfrissítések révén a cég meg akarja őrizni a versenyelőnyét az elektromos autók piacán. Elon Musk lelkesedése nem ragadt át a befektetőkre.

Rekordforgalomról számolt be a hétfői amerikai tőzsdezárás után publikált gyorsjelentésében a Tesla: az elektromosautó-gyártó az első negyedévben 10,39 milliárd dolláros árbevételről adott hírt, ez százmillióval jobb a Refinitiv elemzői konszenzusánál, és 74 százalékkal több az egy évvel korábban elértnél. A meglepetés azért nem volt nagyobb, mert a Tesla már előzőleg jelezte, hogy az évindító három hónapban rekordmennyiségű, 184,8 ezer autót szállított le a megrendelőinek, méghozzá az egy évvel korábbinál 13 százalékkal alacsonyabb átlagáron, ami azt is jelzi, hogy a Teslának az árképzésben is rugalmasnak kell lennie a versenytársak gyorsan bővülő tábora miatt. A Tesla a negyedévben 518 millió dollárért értékesített a zéró emisszió fejében megszerzett krediteket olyan autógyártóknak, amelyek gyengébben állnak a környezetvédelmi előírások teljesítésében. Az összeg 42 százalékkal több az előző évinél.

Ami a nyereséget illeti, itt hatalmas előrelépés történt, a cég egy éve még 16 millió dollár profittal zárt, míg most újabb rekord, 438 millió dollár szerepel ezen a soron. Az üzemi marzs növekedése nem ilyen látványos, a tavalyi 4,7 százalékról 5,7-re javult a mutató. A Tesla szabad készpénzállománya 17,1 milliárd dollárra csökkent a negyedév végére, ebben szerepe volt annak az 1,2 milliárd dolláros kiadásnak, amelyet a cég – elsősorban marketingszempontokból – bitcoinvásárlásra fordított. Arról nem szól a jelentés, hogy hányan éltek az Elon Musk alapító-vezérigazgató által felcsillantott lehetőséggel, és vettek kriptodevizáért Teslát.

Különösen Kínában fogytak jól a Teslák, ahol tavaly már teljes kapacitással működhetett a 2019 végén átadott sanghaji gyártóbázis, noha a tavasszal, a járvány felfutásakor ott is akadtak kisebb-nagyobb problémák. Az évi 450 ezres kapacitásúra tervezett sanghaji Gigafactoryban a Model 3-ast gyártják a helyi piacra, emellett egyre nagyobb mennyiségben készül itt a Tesla crossoverje, a Model Y, a magasabb profitmarzs miatt az eredményességi mutatókat is javítva. A cég sikerét megalapozó Model S limuzin új változatának sorozatgyártását „nagyon hamarosan” megkezdik.

Várja is a piac az új Tesla S-t, amit az eladások számának visszaesése is igazol: ebből és a Model X városi terepjáróból együtt csupán 2030-at adtak el, a hatodát az egy évvel korábbi mennyiségnek. A Model 3 és Model Y duóból 182,8 ezer fogyott. Részletesebb megoszlást nem közölt a cég, amely évi 1,05 millió

autó legyártására képes, és már épül a Berlin melletti és a texasi óriásgyára is. Mindkét gyár az év vége felé kezdheti meg a Tesla Y-ok gyártását, később Texasban a Cybertruck elektromos furgonnal bővül is a választék, valamikor 2022-ben. A Semi elenevezésű elektromos nyerges vontató gyártásának megkezdését is jövőre teszik, ám a helyszínt még homály fedi.

A Tesla most a gyártókapacitások gyors kiépítésére fókuszál, hogy a darabszámban 50 százalék körüli átlagos forgalombővülést tudjon elérni többéves távlatban Hangsúlyozzák, hogy az autóeladásaikból befolyó összegek kellő fedezetet nyújtanak fejlesztéseik finanszírozásához. Több számot nem is tüntettek fel a kitekintőjükben. Meglehet, ennek a hiánya is közrejátszott a gyorsjelentés hűvös piaci fogadtatásában, ami 3 százalékos árfolyamesésben csapódott le. Pedig jó hírként még azt is közölték, hogy a globális csiphiányra házon belül megoldást találtak, részben a kérdéses alkatrészek kiváltásával, részben más beszállítók bevonásával. Jesse Cohen, az Investing.com szenior elemzője szerint nagyobb pozitív meglepetésre számítottak a Teslától.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.