BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Soha nem látott forgalom a Primarknál

Az Egyesült Királyságban a lezárásokat követően megnyíltak az üzletek, és a lelkes vevők megrohamozták a boltokat. A Primark üzletei több mint három hónap után nyithattak ki újra, és már az első héten rekordbevételt értek el. Ehhez a vásárlók tömegén kívül az is hozzájárulhatott, hogy az idén a vevők nem tudtak az ír divatcikk-kereskedelmi lánc termékeihez hozzájutni, miután a vállalatnak nincsen online értékesítési csatornája. Ennek eredményeként a Primarkot erősen sújtották a korlátozások: becslések szerint 1,1 milliárd fonttal zuhant az ír cég értékesítése. Az újranyitást követően azonban az üzletek több mint fele megdöntötte a saját eladási rekordját.

Optimizmusra adhat okot az is, hogy a vállalat a kormánytól kapott 121 millió font értékű állami bértámogatás visszafizetéséről döntött

– mondta George Weston, a Primark anyavállalata, az Associated British Foods (AB Foods) vezérigazgatója. A tőzsdén is jegyzett anyacég várakozásai szerint az üzletek újbóli megnyitása után robbanásszerűen nőhet a kereslet, ezért a cégnél a megszokottnál nagyobb készlettel készülnek, az őszi és a téli szezonra is tetemes mennyiségű áru beszerzésére adott le rendelést a vállalat.

A kereslet nem csupán a Pri­markban ugrott meg a múlt héten, az összes újból megnyílt, nem alapvető fogyasztási cikkeket árusító üzletet megrohamozták a fogyasztók Angliában és Walesben.

A Springboard kiskereskedelmi elemzővállalat szerint az Egyesült Királyság üzleteiben a forgalom 87,8 százalékkal emelkedett heti összehasonlításban.

Bár a más fogyasztási cikkeket – többek között a Silver Spoon cukrot és a Twinings teát – is gyártó AB Foods profitja csökkent a pandémia kitörése óta, még így is 6,2 pennyosztalékot fizetett ki a részvényeseinek. A társaság adózás előtti eredménye 8 százalékkal, 275 millió fontra esett vissza a február 27-ig tartó féléves periódusban. Leányvállalata, a Primark pedig kifejezetten optimista a növekedési lehetőségeket illetően: a vállalat Dél- és Kelet-Európában szeretne új üzleteket nyitni a jövőben.

Az újranyitást követően a brit üzletek több mint

50

százaléka megdöntötte

a saját eladási rekordját

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.