Minden elemzői várakozást és a Bank of England (BoE) által kitűzött két százalékos célt is meghaladta a júniusi brit éves infláció. A statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a fogyasztói árak a szakértők által jelzett 2,2 százalék helyett 2,5 százalékkal emelkedtek, ami 2018 augusztusa óta a legmagasabb szint. Ehhez az is hozzájárul, hogy alacsony volt a bázis, hiszen a koronavírus-járvány alatt bevezetett korlátozások idején kisebb mértékben nőttek, vagy egyenesen csökkentek az árak, mint például az üzemanyag esetében.
Az enyhítésekkel megfordult a trend, drágulni kezdtek az élelmiszerek, a használt autók, a ruházat, a lábbelik, az éttermek és bárok, valamint az üzemanyag – utóbbi például 20,3 százalékkal volt magasabb a tavaly júniusinál, a használt autóké pedig 5,6 százalékkal.
Ellensúlyt például a játékok és hobbicikkek jelentettek, amelyeknek az ára a tavaly zárlat alatt nőtt, mostanra viszont csökkent, mivel az egész országban a korlátozások feloldásának utolsó szakaszánál tartanak.
