A német kormány szerdán négyszázmillió eurós (egy euró 359,97 forint) azonnali segélyről döntött a természeti katasztrófa által sújtott tartományok javára; ennek a felét a szövetségi költségvetés állja, a másik felét pedig a helyi kormányzatok.
A segítségből kapnak a károsultak, valamint helyreállítják az épületekben és az infrastruktúrában keletkezett súlyosabb károkat.
Minden szükségeset megteszünk, hogy azonnal segítsünk mindenkinek
– hangsúlyozta Olaf Scholz pénzügyminiszter, aki megígérte, hogy a helyreállítást haladéktalanul megkezdik.
A kormány emellett létrehoz majd egy több milliárd eurós újjáépítési alapot, amelynek a pontos összegéről a pusztítás mértékének alaposabb felmérése után döntenek.
A Deutsche Welle tudósítása szerint az első becslések alapján csak az út- és vasúthálózatban legalább kétmilliárd eurós kárt okozott az esőzés és azt azt követő áradás. A lap úgy tudja, hogy Berlin azt is fontolgatja, hogy anyagi támogatást kér az Európai Unió szolidaritási alapjából is.
A természeti katasztrófa eddig több mint 170 halálos áldozatot követelt.
Angela Merkel kancellár kedden ismét ellátogatott az egyik érintett településre, és vizsgálatot ígért annak kiderítésére, mi az, ami a korai előrejelzési és katasztrófavédelmi rendszerben jól működött, és mi az, ami nem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.