A várakozásoknak megfelelően növekszik a brit gazdaság, a GDP a második negyedévben az előző három hónaphoz képest 4,8 százalékkal, éves bázison 22,2 százalékkal bővült a statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön nyilvánosságra hozott első becslése szerint. A gazdaság az év első három hónapjában negyedéves bázison 1,6, az előző évhez viszonyítva 6,1 százalékkal zsugorodott. A font árfolyama keveset változott az adatközlés után, mivel az eredmény egyúttal azt is jelenti, hogy a jegybanknak nem szükséges beavatkoznia, és változtatni a politikáján annak ellenére sem, hogy az elemzői várakozás szerint a brit gazdasági növekedés a harmadik negyedévben lassul.

Igen valószínű, hogy a növekedés üteme elérte a csúcsot

– írta a statisztikával kapcsolatban a klienseknek küldött feljegyzésben Stuart Cole, a londoni Equiti Capital vezető makroközgazdásza. 

Fotó: NurPhoto via AFP


A GDP-adatokkal kapcsolatban Samuel Tombs, a Pantheon Macroeconomic közgazdásza emlékeztetett, hogy a világ hét legnagyobb gazdasága (G7) között egyértelműen az Egyesült Királyság szenvedte meg a leginkább a koronavírus-járványt, és ehhez nagyban hozzájárul a hosszú zárlat következtében visszafogott személyi fogyasztás.

A brit háztartások a második negyedévben hét százalékkal kevesebbet költöttek 2019 utolsó három hónapjához képest, a fokozatos nyitásnak köszönhetően azonban a fogyasztás negyedéves bázison 7,3 százalékkal megugrott április és június között.

Ez utóbbi járult hozzá egyébként a leginkább a GDP bővüléséhez, a beruházások tovább csökkentek annak ellenére, hogy az üzleti befektetések emelkedtek. Negatívan hatott viszont a gazdaságra a külkereskedelem, az import ugyanis nagyobb ütemben nőtt, mint az export.
Június volt az első olyan teljes hónap, amikor megnyitottak a legtöbb vendéglátóhely zárt helyiségei is. Ennek, valamint az egészségügyi szektornak köszönhetően a vártnál gyorsabb, egy százalékos gazdasági növekedést mértek júniusban, szemben a Reuters 0,8 százalékos előrejelzésével.

A szolgáltatási szektor 1,5 százalékkal bővült, az ipari termelés viszont 0,7, az építési szektor kibocsátása pedig 1,3 százalékkal visszaesett ebben a hónapban.

A brit GDP tavaly majdnem tíz százalékkal zsugorodott, és a Bank of England előrejelzése szerint csak az év végére éri el a járvány előtti szintet. Ezzel szemben például az Egyesült Államok már le is dolgozta a lemaradást. A Nemzetközi Valutalap (IMF) és az év egészét tekintve azonos, hét százalékos növekedést vár mindkét ország esetében.