Hajókatasztrófa a nyílt vízen: kilőtték a holland óriásbárkát, senki se tudja, ki tette, lángokban áll a százméteres monstrum – videón a Minervagracht
"Az Ádeni-öbölben, nemzetközi vizeken közlekedő Minervagracht nevű, általános rakományt szállító hajót azonosítatlan robbanószerkezettel támadták meg, amely jelentős károkat okozott" - közölte a hajót üzemeltető anyavállalat, a Spliethoff.

"A támadás miatt a Minervagrachton tűz ütött ki. Ennek következtében a Minervagracht legénységének két tagja megsérült. Jelenleg a 19 fős legénységet helikopteren evakuálják közeli hajókra" - tette hozzá a cég.
Egyelőre nem világos, hogy a támadást az Irán hátszelét élvező jemeni húszi lázadók hajtották-e végre.
A síita felkelők 2023 óta a Gázai övezeti háború miatt, a palesztinokkal való szolidaritásuk jeléül számos támadást indítottak a Vörös-tengeren olyan hajók ellen, amelyekről úgy tartották, hogy kapcsolatban állhatnak Izraellel.
A Minervagracht jelenleg még az Arab-tengeren tartózkodik, jelentette az AIS két nappal ezelőtti adatokból kiszámolva. A hajó az egyiptomi As Suways / Suez kikötőbe tart, bár várhatóan szeptember 27-én 17:00-kor érkezett volna oda meg, jelenleg azonban az Ádeni-öbölben hánykolódik a robbantásos támadás miatt és így védtelen a további támadásokkal szemben. A Minervagracht általános rakományhajót 2011-ben építették és jelenleg holland lobogó alatt közlekedik.
Nem ez az első hajótámadás a régióban
A Minervagrachthoz hasonló Eternity C teherhajót a nyár folyamán négy drón vette célba és rakétákkal támadták. A személyzet minden tagja megúszta az akciót, miután egy arra járó kereskedelmi hajó kimentette őket. A Reuters beszámolója szerint a libériai zászló alatt közlekedő, görög üzemeltetésű teherhajó elleni támadás nem sokkal azután történt, hogy megtámadtak egy szintén görög üzemeltetésű szállítóhajót.
Mind az Eternity C, mind a Magic Seas olyan kereskedelmi flották része volt, amelyek testvérhajói az elmúlt évben izraeli kikötőkben is jártak.


