Ismét emelkedik az Egyesült Államokban a munkanélküliek száma, a múlt héten a várt 350 ezer helyett 353 ezer új kérelmet nyújtottak be – tudatta csütörtökön a szaktárca. Az adatok alapján a helyzet nagyjából változatlan az egy héttel korábbihoz képest, amikor 349 ezer kérelem érkezett, de messze meghaladja a koronavírus-járvány előtti átlag kétszázezres szintet. Ugyancsak csütörtökön hozták nyilvánosságra a második becslést a második negyedéves gazdasági növekedésről. 

Eszerint a 6,6 százalékkal bővült évesített negyedéves alapon az első becslésben jelzett 6,5 helyett, de ez így is elmaradt a Dow Jones által várt 6,7-es növekedéshez képest. 

A bővülés nagyrészt a szövetségi költségvetésből származó masszív ösztönzéseknek és az oltási kampánynak köszönhető, amelyeknek következtében nőtt a fogyasztás. A két adat a CNBC értékelése szerint azt jelenti, hogy a gazdaság talpra állása folyamatos, annak ellenére, hogy az országban ismét meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzések száma. A piacok nem is reagáltak érdemben a hírekre, nem okoztak jelentős mozgást a New York-i tőzsdén.

Fotó: Joe Raedle


A további növekedés ütemét azonban kérdésessé teszik az ellátási láncokban meglévő, tartósnak tűnő problémák és a munkaerőhiány, ami az Egyesült Államok mellett sújtja a többi fejlett gazdaságot, így például Németországot és az Egyesült Királyságot is. Ami az előbbit illeti, Európa legnagyobb gazdaságát masszív munkaerőhiány fenyegeti a népesség elöregedése és az alacsony születési arány miatt – figyelmeztetett legutóbb Detlef Scheele, a szövetségi munkaügyi hivatal elnöke a héten a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban. Csak az idén nagyjából 150 ezerrel csökken a munkaképes korúak száma,

és a helyzet csak még drámaibbá válik majd a következő években. Vitathatatlan tény, hogy Németország kifogy a dolgozókból

– fogalmazott, hozzátéve, hogy minden egyes szektorban hiány lesz majd szakképzett munkaerőből, az egészségügyi ápolóktól kezdve a logisztikai szakembereken keresztül az akadémikusokig.

Szerinte emiatt az országnak évente 400 ezer bevándorlóra van szüksége, „sokkal többre, mint amennyien az elmúlt években érkeztek”. Hangsúlyozta azonban, hogy az űrt nem menekültekkel, hanem célzottan csábított bevándorlókkal lehet csak betölteni. 

A Deutsche Welle összesítése szerint a 83 milliós Németországban élő külföldiek száma tavaly – nagyrészt a koronavírus-járvány miatt – csupán 204 ezerrel nőtt, ami egy évtizede a legkevesebb, a külföldi szakképesítések honosítása iránti kérelem pedig három százalékkal, 42 ezerre esett vissza.

Az Egyesült Királyságban a többieket is sújtó gondokat tovább tetézi a brexit, illetve az új bevándorlási szabályok. Olyan drasztikusan visszaesett elsősorban a kelet-európai munkavállalók száma, hogy nincs elég teherautó-vezető, megjelentek az üres polcok a szupermarketekben, az éttermek kifogynak az ételből és az italból. Csak sofőrből százezer hiányzik, közülük harmincezer uniós állampolgár tért haza, a járvány miatt rengetegen kényszerülnek karanténba, és negyvenezer teherautó-vezetői vizsgát kellett elhalasztani. 

A Tesco elnöke szerint éppen csak ki tudják szolgálni a pillanatnyi keresletet, de az ünnepi szezonra képtelenek előre tartalékolni, így karácsonykor komoly áruhiány is elképzelhető. 

Az Iceland szupermarketlánc ügyvezető igazgatója, Richard Walker arról számolt be, hogy a sofőrhiány miatt napi 30-40 teherautónyival kevesebb áru érkezik a boltjaikba. A hivatalos statisztikák szerint a hagyományosan alacsony bérezésű logisztikai és élelmiszer-feldolgozó szektorban főleg románok és bolgárok dolgoztak, 2019 vége óta azonban számuk majdnem 90 ezerrel, vagyis 24 százalékkal csökkent. Ágazati források szerint több tízezer mezőgazdasági idénymunkás és 14 ezer húsfeldolgozó is hiányzik. Tony Danker, a brit iparkamara (CBI) főigazgatója figyelmeztetett, hogy a munkaerőhiány máris kezdi hátráltatni a gazdasági kilábalást, és sürgette a bevándorlási szabályok módosítását.