Váratlanul 100 bázisponttal csökkentette a török jegybank az irányadó rátát, annak ellenére, hogy az infláció rekordmagasan, 19,25 százalékon áll, miközben a líra közelít a mindenkori legalacsonyabb értékéhez.

Fotó: Nicolas Economou / Europress/NurPhoto via AFP

Az elemzők arra számítottak, hogy a monetáris tanács nem nyúl a 19 százalékon álló alapkamathoz, rossz nyelvek szerint a lépést Erdoğan elnök erőltette, hangoztatva, hogy a gazdaságnak monetáris stimulusra van szüksége. Şahap Kavcıoğlu, a jegybank márciusban kinevezett elnöke az elmúlt hetekben már igyekezett felkészíteni a piacot a kamatvágásra, ám kevesen fogadtak volna arra, hogy a jelenlegi inflációs környezetben szembe mer majd menni a nemzetközi trendekkel. A jegybankelnök ugyanakkor kitart azon véleménye mellett, mely szerint az infláció megugrása ideiglenes, miközben az alacsony kamatkörnyezet negatív hatásai kezdtek megjelenni a hitelpiacokon.

A bejelentést követően a török líra 1,5 százalékot veszített értékéből, 8,76-os szintre került a dollárral szemben, ami már csak hajszálnyira van a 8,88-as mindenkori negatív szinttől.

Szakértők szerint mindez tovább erodálja majd az amúgy is megtépázott befektetői bizalmat, hiszen az elmúlt időszakban tapasztalt tőkekiáramlások is nagyrészt azért történtek, mert a piac már nem hisz abban, hogy a jegybank független intézményként működne. Mindezt alátámasztani látszik az is, hogy Erdoğan az elmúlt 20 hónap alatt három elnököt távolított el a jegybank éléről.