Az európaiak kedvezően ítélik meg az Európai Uniónak a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alapját, hatvan százalékuk gondolja azt, hogy az uniós csomag segít országának leküzdeni a járvány okozta gazdasági és társadalmi károkat, arányuk Magyarországon 64 százalék – derült ki az Európai Parlament által készített, pénteken közzétett Eurobarométer-felmérésből.

Fotó: Shutterstock

A kutatás azt mutatja, hogy az európaiak támogatják a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós program felhasználásának átláthatóságát és hatékony ellenőrzését. Ezzel a válaszadók 85 százaléka ért egyet, ez az arány Magyarországon 84 százalék. Az unióban a válaszadók 59, Magyarországon 64 százaléka véli úgy, hogy a programok a jövőbeli kihívásokra is segítenek felkészülni.

A felmérés eredményei arra is utalnak, hogy számos tagállamban kétségek vetődtek fel a lakosság körében azzal kapcsolatban, hogy az adott tagállam kormánya megfelelően fogja-e felhasználni a helyreállítási alapok forrásait.

Míg uniós átlagban az európaiak 45 százaléka bízik abban, hogy kormányuk jól fogja felhasználni ezeket az összegeket, a válaszadók 41 százaléka kétségének adott hangot ezzel kapcsolatban.

A források hatékony felhasználásában Luxemburgban bíznak a leginkább (74 százalék), a legkevésbé Szlovéniában (24). Magyarországon a válaszadók 28 százaléka bízik abban, hogy a kormány megfelelően használja fel a forrásokat.

Arra a kérdésre, hogy mely szakpolitikai területekre kellene az Európai Parlamentnek hangsúlyt helyeznie, a válaszadók közül a klímaváltozást nevezték meg a legtöbben (43 százalék).

A második helyre a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem (32 százalék) került, a harmadikra a gazdaságtámogatás és a munkahelyteremtés, együtt a terrorizmus elleni küzdelemmel (31-31). Ezeket a közegészségügy, valamint a migrációs és menekültügy követi, egyaránt 27 százalékkal.

A megkérdezettek 53 százaléka kedvezően, 19 százalékuk kedvezőtlenül vélekedik az EU-ról, Magyarországon az uniós átlag feletti, 60 százalékos az pozitív megítélése.