BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Küszöbön a repülési piac újraosztása

Kereskedelmi háború fenyeget a légi közlekedésben, miután az Európai Unió elérkezettnek látta az időt, hogy a visszavonja a világjárvány idejére elrendelt kedvezményeket. A intézkedéssel leginkább sújtott ázsiai országok arányos ellenlépésekre készülnek.

Heves vita robbant ki a légi közlekedés szereplői között a repülőtér-használattal járó, le és felszállási jogokat megtestesítő résidők elosztásáról és kihasználásáról. 

A nemzetközi légügyi szervezetek és az érintett országok tavaly teljes egyetértésben úgy döntöttek, hogy a lazítanak a járvány miatt agonizáló légitársaságok és a légügyi infrastruktúrát biztosító vállalatok terhein, hogy elkerülhessék az ágazat teljes összeomlását. Cél volt továbbá, hogy felszámolják az a kényszerhelyzetet, amikor egy légitársaságnak mindenképp, akár utasok nélkül is el kell indítania járatait, mert ellenkező esetében elbúcsúzhat a működéséhez elengedhetetlen, jelentős anyagi értéket képviselő és nehezen pótolható résidőtől. 

A fantomjáratok üzemeltetése nemcsak gazdasági, de környezetvédelmi szempontból is luxusnak minősült ebben a helyzetben. 

Fotó: AFP

Brüsszel azonban az októbertől márciusig hatályos új téli menetrend kialakításakor már a régi szabályok szerint jár el, hogy kedvezzen a résidők maximálási kihasználásában érdekelt fapados légitársaságoknak, amelyek a felszabaduló jogokra lecsapva komoly versenyelőnyre tehetnek szert. Különösen az európai piacvezető Ryanair lobbizott emiatt erősen, vállvetve a pandémia idején elveszített forgalmuk visszaszerzéséért küzdő repülőtér-üzemeltetőkkel. Normális esetben az EU (vissza)lépése nem okozna gondot, csakhogy az iparág talpra állása több sebességes: júliusban az európai légitársaságok átlagosan 46, az észak-amerikaiak 48 százalékos járatsűrűséggel üzemeltek a 2019 nyarához képest, míg 

a járvány gyors terjedését megszenvedő Ázsiában csak 14 százalékos ez az arány a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint.

Az uniós szabályozás ismét 50 százalékos résidő-kihasználást ír elő a légitársaságok számára, szemben a normál időszakban megszokott 80 százalékkal. Csakhogy aki nem tudja, vagy nem akarja kihasználni a rendelkezésére álló résidőt, attól elveszik és másnak értékesítik. Az utazási korlátozások lebontásával pedig egyre több vevő lesz ezekre. Annyi kedvezményt adott az EU, hogy az adott országban elrendelt  karantén szabályok feloldása után hat héttel kell csak meglennie az 50 százalékos kihasználtságnak – különben ugrik a résidő – írja a Reuters.

Ázsiában emiatt hatalmas a felzúdulás mind a vezető légitársaságok, mint a politika részéről. Adminisztratív eszközökkel készül az EU a repülési piac helyi szereplői számára kedvező újraosztására – hangoztatják. Többi között a szingapúri, hongkongi és szöuli szabályozó hatóságok már jelezték az európai légitársaságok felé, hogy viszonossági alapon őket is 50 százalékos kihasználtságra kötelezik. 

A legtöbb transzkontinentális járatot a térségbe indító Lufthansánál már meg is kongatták a vészharangot, ahogy a Korean Air, a tajvani China Airways és a Cathay Pacific is mélyütésként éli meg a brüsszeli kényszerintézkedést. 

Ugyanakkor a légi közlekedés fellegvárában, az Egyesült Államokban a légügyi hatóság (FAA) a járvány elhúzódására hivatkozva jövő március végéig meghosszabbította a minimális járatszám indítása alóli mentesség hatályát az ország nagy nemzetközi repülőterein.

Jövőre sokkal drágábban repül az, aki tud

Jövőre drámai mértékben emelkedhet az utazási hajlandóság Európában.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.