A közgazdászok azt ajánlják a befektetőknek, hogy a kitettségüket – részvényben és kötvényben egyaránt – legalább a háromszorosára növeljék, a távol-keleti ország tőkepiaca már elég nagy és sokrétű ehhez. A BlackRock Investment Institute (BII) úgy véli, az ázsiai óriás alulreprezentált a globális portfóliókban, mint ahogy a globális benchmark indexekben is, hiszen mind a kötvény-, mind pedig a részvénypiaca a második legnagyobb a világon az amerikai után – hívta fel a figyelmet a Figyelő cikke.

A BII felhívása azonban nem a legjobbkor jött, hiszen a kínai piacok éppen meglehetősen zűrzavaros időszakot élnek át.

Az irányadó helyi részvényindexek ezt az évet tekintve eddig mínuszban vannak.

A CSI 300 például – dolláralapon számolva – 4 százalékkal csökkent az idén. Ehhez képest a globális részvénypiacok alakulását követő MSCI All World 14 százalékkal emelkedett. Az ázsiai turbulenciákhoz nagyban hozzájárult, hogy a pekingi vezetés jócskán meghúzta a pórázt a technológiai és az oktatási szektor esetében. A szabályozás szigorodása nyomán zuhanórepülésbe kezdtek a hongkongi, illetve a nyugati, főleg az amerikai tőzsdékre bevezetett érintett cégek részvényei.

Fotó: Imaginechina via AFP

A BII azonban úgy érvel, hogy a politikai-szabályozási kockázat ellenére indokolt lenne

a két-háromszorosára növelni a kínai részvények és kötvények arányát a portfóliókban, továbbá az indexekben is jócskán alulsúlyozottak a kínai eszközök.

Az MSCI All Worldben például a távol-keleti ország jelenleg csak a harmadik legnagyobb súlyú összetevő, mindössze 4,2 százalékos részaránnyal. A BlackRock Investment Institute szerint indokolt lenne a 10 százalékhoz közeli mérték, amely jóval nagyobb, mint a jelenleg második Japán rátája, viszont azért jócskán elmarad a dobogó első fokán lévő Egyesült Államok arányától. A kötvénypiac súlya a befektetési intézet közgazdászai szerint „bizonyos esetekben” még a részvényekénél is nagyobb lehetne.

Mindenesetre a közeljövőt tekintve lehet arra számítani, hogy a kínai eszközök része jelentősen megnövekszik a nemzetközi benchmarkokban. Ez különösen a tőzsdén kereskedett alapoknál (ETF) jelent majd változást. Sokan azt a stratégiát követik, hogy a benchmarkok teljes kosarát megveszik – az egyszerűség és a kockázatcsökkentés kedvéért –, így a vásárlásaik felhajtják az indexek kosarába bekerülő vagy a nagyobb súlyt kapó eszközök árfolyamát.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.