Durván berobbant két magyar részvény – egy nap alatt két számjegyű hozamot lehetett kaszálni velük
Lendületesen indította a hetet a pesti tőzsde, a pozitív nemzetközi hangulattól is fűtve 0,8 százalékkal emelkedett a BUX index, amely 103 789 ponton nyugtázta a napot.

A vezető hazai részvények közül az emelkedést az OTP vezette. A bankpapír 1,1 százalékkal 30 650 forintra drágult.
Nem sokkal maradt le mögötte a Mol, amely 1 százalékkal került feljebb, 2770 forintig.
A Richter papírjai ezzel szemben 0,1 százalékkal 10 350 forintig ereszkedtek.
A Magyar Telekom kurzusa pedig 0,8 százalékkal 1772 forintig esett vissza.
A nap nyertesei a Rába és a társaság többségi részvénycsomagjának megvásárlását tervező 4iG voltak.
Az előbbi papírjai 16 százalékot, az utóbbiéi 11 százalékot raliztak.
Equilor Trader
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint számára is kedvezően indult a hét. Bár a hazai fizetőeszköz sokáig nem mozdult el érdemben a főbb devizákkal szemben, Varga Mihály jegybankelnöknek az euró bevezetéséről elhangzott, pozitív üzenetet hordozó szavai erősítették a kurzust.
Az euróval szemben 0,2 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz a pesti tőzsdezárásig, a keresztárfolyam ezzel 388,7 forintig jött vissza.
A dollárhoz képest ugyancsak 0,2 százalékkal értékelődött fel a forint, a váltási árfolyam 333,5 forintra ereszkedett ezzel.
Holnap a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülésére figyelnek majd a befektetők, noha a legvalószínűbb forgatókönyv szerint elmozdulás nem várható az irányadó kamatokban és a jegybank monetáris politikájában sem.