Újra hallatja a hangját Kínában a munkavállalók érdekeit képviselő 996 elleni mozgalom, amely most arra kéri a techcégek alkalmazottait, hogy nyilvánosan tegyék közzé a tényleges munkaidejüket – írja a Reuters

A 996 rövidítés a heti hat napon át, reggel 9-től este 9-ig tartó munkavégzésre utal, 

amely a dolgozók akarata ellenére bevált foglalkoztatási rendszer Kínában. Az országban társadalmi szinten is nagy hagyománya van a túlóráztatásnak, kimondva és kimondatlanul is elvárás, és nemcsak a fizikai munkák, hanem a fehérgalléros pozíciók esetében is. Ez szembemegy a Kínai Népköztársaság hivatalos munkajogrendszerével, amely maximum heti 44 órát engedélyez, a gyakorlat azonban mást mutat.

A 2019 márciusában útjára indult jogvédő szervezet szellemiségét négy friss diplomás fiatal folytatja, akik 

„Worker Lives Matter”, azaz „a dolgozók élete is számít” néven indítottak kampányt, 

s most elérkezettnek látták az időt, hogy arra bátorítsák a munkavállalókat, nyilvánosan is tárják fel embertelen munkakörülményeiket. Az adminisztrációra egy online platform, a GitHub nyújt lehetőséget, ahova berögzíthetik a munkaórák számát, a műszakok kezdési és befejezési idejét.

Fotó: Shutterstock

Eddig több mint 4000 dolgozó töltötte ki a táblázatot, amely tartalmazza a beosztásukat és a foglalkoztató cég nevét is.

Az eredmények széles körben megtekinthetők, eddig már hatmillió ember látta, és a cégekre nézve rendkívül kínos információk szivárogtak ki, mint például, hogy a 8 órás fizetségért 10-12 óra munkát várnak el, de ahol még jár is extra juttatás, a pénz nem pótolja a túlmunka következményeit: a kóros kialvatlanságot és a maradandó egészségkárosodást. 

Érintett vállalat az Alibaba, a Tencent, a Baidu és a TikTok érdekeltségeibe tartozó ByteDance is, 

amelyek egyelőre nem tudták mivel megmagyarázni a bizonyítványukat. A statisztika rámutat: az IT-, a pénzügyi és az ingatlanszektorban a legsúlyosabb a helyzet a dolgozók kizsákmányolása terén.

A munkavállalók azt szeretnék, ha a 996-ból 955 lenne, azaz heti öt nap munka 9 és 17 óra között.