A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom októberben az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban: az elemzők által jelzett 1,4 százalék helyett 1,7 százalékos az emelkedés, és a forgalom elérte a 638,2 milliárd dollárt. Ez egyébként a legjelentősebb növekedés március óta, amikor a kormányzat több milliárd dollárnyi összeget juttatott a háztartásoknak. A Reuters elemzése szerint a jó eredményre részben magyarázatot adhat, hogy 

az ellátási láncokban tapasztalható zavarok miatt az amerikaiak korábban kezdték a bevásárlást a hálaadással kezdődő ünnepi szezonra.

Fotó: CREATIVE TOUCH IMAGING LTD / AFP

Éves bázison a szeptemberi 14,3 százalék után a múlt hónapban 16,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A MarketWatch ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ez adja a személyi fogyasztás jelentős részét, és fontos mutatója annak, hogy mennyire erős az amerikai gazdaság. Ebből a szempontból jó hír, hogy 

az emberek a járvány alatt rengeteg pénzt megspóroltak, így van miből költekezni. 

A forgalom pedig jelentősen nőtt az idén, és a szektor arra számít, hogy ez az év további részében is így marad. A kiskereskedelmi forgalom ötödét autóeladások, illetve az üzemanyag kivételével 1,4 százalékos a növekedés.

Az amerikaiak többet is fizetnek az árukért és szolgáltatásokért, mivel az 31 éves csúcsra ugrott, és várhatóan továbbra is magas marad. 

Erre utal, hogy az exportárak októberben havi bázison 1,5, évesen 18 százalékkal ugrottak meg, az importé pedig 1,2, illetve 10,7 százalékkal. Utóbbit elsősorban a kőolajtermékek és élelmiszer hajtotta, nélkülük csak 0,3 százalékos a növekedés, az úgynevezett magimport-árak emelkedése éves bázison maradt a szeptemberi 0,5 százalékon.

Az ugyancsak kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint az ipari termelés a szeptemberi visszaesés után havi bázison 1,6, évesen 5,1 százalékkal nőtt, ezen belül a feldolgozóiparé az előző hónaphoz képest 1,2, az előző év azonos időszakához képest pedig 4,5 százalékkal. Mindegyik meghaladja a várakozásokat.

Fotó: PATRICK T. FALLON