Megérkezett Ferihegyre az új magyar légitársaság óriásgépe: így néz ki a Hungary Airlines Boeing 777-300ERSF repülője
December 25-én reggel megérkezett első alkalommal Budapestre Európa első „Big Twin” áruszállítója a Hungary Airlines, az új magyar légitársaság színeiben – jelentette az Airportal.hu.

A szóban forgó óriásgép egy Boeing 777-300ERSF, amelynek ferihegyi landolásáról számos nyilvános poszt született a közösségi médiában.
A légiközlekedési szakmai lap felidézte, hogy a Hungary Airlines egy évvel ezelőtt szerezte meg a légijármű üzembentartási engedélyt (AOC) és az ehhez kapcsolódó működési engedélyt. Az ambiciózus növekedési tervekkel rendelkező légitársaság az elmúlt tizenkét hónapban
- mintegy 13 ezer tonna árut szállított
- és több mint 4600 órát repült,
- emellett sikeresen túl van három magyar hatósági auditon
- és egy EASA-ellenőrzésen.
A Hungary Airlines kezdetben heti három járatpárral repült Budapest és Hongkong között, áprilistól pedig már hetente négyszer közlekedett az útvonalon. A légitársaság augusztusban szerezte meg a Kína kontinentális részére történő üzemeléshez szükséges engedélyt az ország polgári légiközlekedési hatóságától.
Ennek megfelelően szeptembertől a vállalat elindította a jelenleg is folyamatosan, hetente ötször Airbus A330F típussal repülő járatát Csengcsou (Zhengzhou, CGO) és Budapest között. Az útvonal a cég közlése szerint rekordszintű forgalmi adatokat produkál.
Új magyar légitársaság: megérkezett Ferihegyre az óriásgépe
A Hungary Airlines még november végén vette át és december elején állította forgalomba a FlyMeta és az Air Atlanta együttműködésével Európa első, „Big Twin” fantázianevű Boeing 777-300ERSF típusú gépét.
A 9H-JJB lajstromjelű, utasszállítóból átalakított repülőgép tehát december 25-én kora reggel landolt Budapesten, hogy napokon belül megkezdje az üzemelést a ferihegyi bázisról. A „Big Twin” december végén még egy hongkongi fordulót teljesít, mielőtt január elején rendszeres járatot visz Hangcsou és Budapest között.
A GE90-es hajtóművekkel felszerelt 777-300ERSF egy tonna árura vetítve akár 21 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszthat, mint négyhajtóműves elődei. A típus fő fedélzetén 47 standard méretű palettapozíció található, ami a gyári 777F kapacitásánál tízzel, a 747-400F-énél pedig nyolccal több.
A gép fontos jellemzője, hogy a fő fedélzeten a hőmérséklet szabályozható,
így a Boeing 777-300ERSF alkalmas hőérzékeny és romlandó áruk, gyógyszerek vagy állatok szállítására is, és a most 747-essel kiszolgált járatok 95 százalékát képes majd ellátni.
Új magyar légitársaság, a Hungary Airlines
A cég még 2024 áprilisában változtatta nevét Hungary Airlines Kft-re. Évek óta tevékenykedik a Kína és Magyarország közötti légiáru-szállítás területén, kezdetben Universal Translink Airline Hungary Kft. (UTA), majd rövid ideig Hungary Cargo Airlines Kft. néven. Székhelye a Budapest Airport Cargo City-ben van.
A Hungary Airlines Kft. többségi tulajdonosa 50 százalékot meghaladó részesedéssel a hazánkban élő, vélhetően magyar állampolgársággal is rendelkező Wu Jiang kínai üzletember. Mellette két kisebbségi tulajdonos szerepel a cégjegyzék adatai szerint:
- a pekingi székhelyű UTL (Beijing) Digital Logistics Co. Ltd.,
- valamint 2024. november 28-tól a magyar állami tulajdonú Air Hungary Szolgáltató Zrt.
Érdekes momentum volt, hogy egy rövid időre úgy tűnt, a Hungary Airlines a cargo mellett a személyszállításban is feltűnhet: 2024 november végén az elnöke, Duan Bo Boeing 737 MAX utasszállító repülőgépek beszerzéséről írt alá szándéknyilatkozatot az amerikai gyártóval.
Csakhogy a hírt nyilvánosságra hozó kínai lap a tudósítást később eltávolította.


