Itt a vége: csődbe ment a világ egyik legismertebb elektromos autós akkumulátor cége, 330 millió dollár ég el a semmibe – ez súlyos figyelmeztetés
Csődvédelmet kért az amerikai Ample, az Európában is tevékenykedő startup, amely merész ígéretekkel próbálta forradalmasítani az elektromos autók „töltését”. A San franciscói cég olyan moduláris akkucsere-rendszert fejlesztett és telepített, amely szinte bármilyen villanyautóhoz adaptálható, és amely mindössze öt perc alatt egy teljesen feltöltött akkumulátort tud a villanyautókba szerelni – írja a Villanyautósok.

A koncepció annyira ígéretesnek tűnt, hogy a vállalat fennállása során mintegy 330 millió dollárnyi befektetést vont be, és olyan nagy nevekkel kötött együttműködési megállapodásokat, mint
- a Stellantis
- és a Mitsubishi.
- Spanyolországban nemrég egy FIATt e500-asokból álló autómegosztó flottának telepített akkucserélő állomásokat.
A lendület azonban elfogyott. Az Ample likviditási problémákra és a kedvezőtlen piaci környezetre hivatkozva Chapter 11 csődvédelmet kért az Egyesült Államokban.
Mostanra szinte teljesen leépítette az állományát, már csak két alkalmazottja van.
A bírósági iratok szerint 10-50 millió dollárnyi eszközzel rendelkezik, de felhalmozott 50-100 millió dollár pénzügyi kötelezettséget, miközben új finanszírozót vagy felvásárlót keres.
Hiába a vonzó az akkucsere
A Villanyautósok hírét átvette a Totalcar is, és kiegészítette néhány érdekességgel. Például, hogy az elmúlt évtizedben több cég, köztük a Tesla is próbálkozott az akkucserével a gyorstöltés alternatívájaként, de hosszabb távon alig maradt fent néhány ilyen cég.
Az Ample partnerei között említi a kínai Niót, amely világszerte több mint 3200 csereállomást üzemeltet.
A nehézséget a lap szerint az üzleti modell jelenti. A Totalcar valószínűsíti továbbá, hogy az Ample-nek a gazdasági környezet sem tett jót, ahogyan Donald Trump megújulókkal ellenséges iparpolitikája sem.
Az Ample esete is emlékeztet arra, hogy bár a pár perces akkucsere elméletben csábító alternatívája a töltőoszlopnál ácsorgásnak,
- a tőkeigény,
- a skálázhatóság
- és a szabványosítás
sokkal nehezebb korábban gondoltnál. Az is hözrejátszott, hogy a hagyományos gyorstöltés folyamatosan fejlődik, és az autógyártók egyre nagyobb hatótávú, gyorsabban tölthető akkumulátorokat építenek be
Ebben a környezetben az akkucsere-modellek nehezebben versenyeztek a javuló töltőinfrastruktúrával és a jobb akkutechnológiával. Ample esete figyelmeztetés a hasonló technológiával foglalkozó cégeknek, amelyekből jelenleg nagyjából egytucat működhet világszerte, ezek nagy része is inkább két- vagy háromkerekű járművekkel foglalkozik.


