Súlyos gazdasági katasztrófára figyelmeztetett az ENSZ, intézkedéseket sürgetve az afganisztáni bankok támogatására, mivel a hitelek visszafizetésére képtelen lakosok számának gyors növekedése, valamint a betétek csökkenése és a készpénzlikviditási válság hónapokon belül az ország pénzügyi rendszerének teljes összeomlásához vezethet – számolt be róla a CNN.

Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) az afganisztáni bank- és pénzügyi rendszerről szóló háromoldalas jelentésében azzal riogatott, hogy a politikailag instabil állam bankrendszerének összeomlása – annak gazdasági költségei, és az ebből fakadó társadalmi hatások miatt – tragikus helyzetet teremtene.

Az ügy előzménye, hogy miután az amerikai csapatok kivonulását követően a tálibok villámsebességgel, augusztus 15-én átvették a hatalmat Afganisztán nyugati hatalmak által támogatott kormányától, a külföldi fejlesztési támogatások nagyrésze megszűnt. A pénzcsapok elzárása komoly lejtőre taszította a gazdaságot, ez pedig súlyos terheket rótt a bankrendszerre.

Afganisztán pénzügyi rendszerét a káosz járja át. A bankok helyzetén sürgősen javítani kellene, hogy javulhasson az ország korlátozott termelési kapacitása, és megakadályozzuk a bankrendszer totális összeomlását

– fogalmazott az ENSZ-jelentés.

Fotó: HECTOR RETAMAL / AFP

A pénzügyi katasztrófa elkerülését tovább nehezítik a tálib vezetőkkel szemben hozott nemzetközi szankciók is. Mivel a kormány több tagja nemzetközi szervezetek körözési listáján is előkelő helyen szerepel, így sok ország nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tart fent kapcsolatot az Afganisztánt jelenleg irányító hatalommal.

Valahogy meg kell találnunk a módját annak, hogy úgy támogassuk az afgán bankszektort, hogy az ne legyen egyúttal a táliboknak nyújtott pénzügyi támogatás is

– vázolta az egyáltalán nem könnyű kihívást Abdallah al Dardari, az ENSZ Fejlesztési Programjának afganisztáni vezetője.

Afganisztán bankrendszere már a tálib hatalomátvétel előtt is sebezhető volt. Azóta ráadásul a fejlesztési segélyek elapadtak, és több milliárd dollárnyi afgán vagyont zároltak külföldön. A ENSZ különböző segélyszervezetekkel karöltve azon munkálkodik, hogy elegendő készpénzt juttassanak be az országba.

Az ENSZ javaslatcsomagja a bankrendszer megmentésére többek között betétbiztosítási rendszert, a rövid- és középtávú likviditását biztosító intézkedéseket, valamint hitelgaranciákat és hitelmoratórium lehetőségét tartalmazza.

A folyamatban az afgán pénzügyi rendszerrel kapcsolatos széles körű tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi pénzügyi intézményeket, vagyis a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot is bevonnák.

Fotó: BILAL GULER / AFP

A térséget ismerő elemzők arra is rendszeresen felhívják a figyelmet, hogy az afgán gazdaság totális csődje tovább fokozná a menekültválságot, a teljes krach utáni újjáépítés pedig évtizedekbe telne.

Az ENSZ előrejelzése szerint amennyiben a jelenlegi tendencia folytatódik, úgy Afganisztán betétállományának csaknem 40 százaléka fog elveszni az év végéig. A jelentés kitért arra is, hogy a bankok leállították az új hitelek nyújtását, és a nem teljesítő hitelek aránya 2020 végéhez képest szeptemberre lényegében megduplázódott, 57 százalékra nőtt.

Ha a fizetésképtelen hitelek aránya tovább emelkedik, a bankoknak nem lesz esélyük a túlélésre

– figyelmeztetett al Dardari.

Fotó: JAVED TANVEER / AFP

A másik komoly problémát a likviditás jelenti. Az afgán bankok jelentős mértékben támaszkodtak az amerikai dollárra, és annak fizikai jelenlétére, azonban a pénzszállítmányok is leálltak. Az ország hivatalos fizetőeszköze az afgán afgáni. Becslések szerint nagyjából 4 milliárd dollár értékű afgáni van az országban, amiből viszont csak körül-belül 500 millió dollár értékben van forgalomban.

A többi a matrac vagy a párna alatt van, mert az emberek rettegnek

– tette hozzá al Dardari.

A bankrendszer összeomlása mellett az ENSZ az afganisztáni éhínség elkerülésére is törekszik. Al Dardari gondolatait azzal zárta, hogy erre a bankrendszer nélkül igencsak csekély esély mutatkozik.