Miután egy bíróság bűnösnek találta Franciaország legnagyobb telekommunikációs vállalata, az Orange elnök-vezérigazgatóját, Stephane Richardot, az igazgatóság szerdai ülésén úgy döntöttek, hogy az üzletembernek távoznia kell a cég éléről – írja a Reuters.

Richardot közpénzekkel kapcsolatos visszaélésben találták bűnrészesnek, és egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ami mellé 50 ezer eurós bírság is társul.

Az ügy, ami miatt a közszolgából lett vállalatvezetőt elítélték, még egy 2008-as eseten alapul, amikor is az egykori hírhedt üzletember, Bernard Tapie 400 millió eurós összeget kapott a francia államtól, miután azzal vádolta a kormányt, hogy becsapta őt, amikor 1992-ben eladta tulajdonrészét az Adidasban egy állami hátterű banknak.

A 2008-as megállapodás idején Richard az akkori pénzügyminiszter, ma az Európai Központi Bank élén álló Christine Lagarde kabinetfőnöke volt.

Noha Lagarde is tagadta a vádakat, őt még 2016 decemberében ítélték el gondatlanságért az ügyben.

Fotó: ERIC PIERMONT / AFP

Richard azonban utódának megtalálásáig, január 31-ig ügyvezetőként a cég élén marad, melyet 11 évig vezetett. Azt egyelőre nem tudni, hogy az elnöki és vezérigazgatói pozíciót szétválasztja-e a vállalat. Megbízatása egyébként formálisan 2022 májusáig tartott volna.

Az egykori közszolga távozását már előrevetítette az ország pénzügyminisztere, Bruno Le Maire, aki szerint elítélt vezetői nem lehetnek állami cégeknek. Az Orange 23 százalékának pedig a francia állam a tulajdonosa. A francia állam korábban az elnöki és vezérigazgatói beosztás szétválasztását szorgalmazta.