Légi összeköttetésről írt alá megállapodást Venezuela és Fehéroroszország 

jelentette be pénteken Nicolás Maduro venezuelai elnök.

Fehéroroszország Venezuelán keresztül hozzáférést kap Latin-Amerikához és a karib térséghez, Venezuela pedig Fehéroroszországon keresztül a világhoz 

mondta Maduro a fehérorosz-venezuelai bizottság ülésén, amelyet a Venezolana de Televisión helyi televízió közvetített.

Maduro nem közölt részleteket a megállapodásról, ugyanakkor azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a légiösszeköttetésnek köszönhetően több turista érkezhet majd a dél-amerikai országba.

A venezuelai elnök szerint a bizottsági ülésen egyéb megállapodások is születtek, így a többi között az élelmiszertermelés, az olajipar, a területén, valamint egy teherautókat és traktorokat gyártó üzem helyreállítása kapcsán.

Aljakszandr Lukasenka elnök és Fehéroroszország számíthat a Bolivári Köztársaság teljes körű támogatására és szolidaritására

hangoztatta Maduro.

Fotó: Shutterstock

Mindkét ország nyugati szankciók hatálya alatt áll.

Venezuela egyszerre küzd súlyos gazdasági és politikai válsággal. Előbbinek az az oka, hogy Venezuela szinte kizárólag kőolajszármazékokat exportál, és az olaj árának pár évvel ezelőtti jelentős csökkenése miatt a gazdaság zuhanórepülésbe kezdett. Maduro ugyanakkor azt állítja, hogy elsősorban a nyugati büntetőintézkedések okozzák az ország gazdasági nehézségeit.

Fehéroroszországban Aljakszandr Lukasenka tavaly augusztusban nyerte el hatodik elnöki mandátumát az ellenzék és nyugati országok által is vitatott választásokon. Az ennek nyomán indult tüntetési hullámot a karhatalom elfojtotta. A helyzetet súlyosbította, hogy Fehéroroszország légterében leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság nemzetközi járatát, és letartóztattak a fedélzetén egy ellenzéki aktivistát. 

A nemzetközi felháborodást keltő akció miatt az Egyesült Államok és az EU is újabb szankciókat rendelt el a minszki vezetés ellen, a Belavia fehérorosz légitársaság az európai légtér használatának tilalmára vonatkozó büntetőintézkedések miatt kénytelen volt törölni járatainak jelentős részét. A Belaviát egyébként azért is szankcionálták, mert gépei állítólag migránsokat szállítottak a fedélzetükön az határaira destabilizációs céllal.