BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét piaci áron tankolnak a horvátok

A zágrábi kormány immár nem határozza meg központilag az üzemanyagok kiskereskedelmi árát.

Horvátország kormánya október elején az egekbe szökő üzemanyagárak növekedésének megfékezése érdekében úgy döntött, hogy hatóságilag rögzíti az üzemanyagok árát. A döntés értelmében az eurosuper 95-ös benzin literenkénti árát fixen 11,10 kunában (539 forint), a dízelét pedig 11 kunában (534 forint) határozta meg. Ezen intézkedéssel a kormány az akkori árakhoz viszonyítva literenként hozzávetőlegesen 20 forinttal tette olcsóbbá az üzemanyagokat. 

A döntés kezdetben egy hónapos időtartamra szólt és nem tett kivételt a prémium és a hagyományos üzemanyagok között. 

Ez jelentős felháborodást váltott ki a beszállító olajcégek körében, ezért bizonyos kutakon fel is függesztették azok értékesítését. Az állami árszabályozás azonban nem tért ki az LPG gázra, ezért a kutakat üzemeltető vállalatok ezen üzemanyagok árának emelésével próbálták enyhíteni a veszteségeiket. 

A kőolajszármazékok világpiaci árának további emelkedése miatt az energetikával foglalkozó szaktárca november derekán ismét bejelentést tett, miszerint újabb egy hónapra, egészen december 15-ig rögzítik a hagyományos benzin és dízel árát, viszont a hatósági korlátozást a magasabb oktánszámú és prémium üzemanyagokra többé nem alkalmazzák. 

Ugyan a megszabott határidő még nem járt le, a kormány hétfőn mégis úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi az októberben meghozott és novemberben meghosszabbított döntését és eltörli a fix árakat a kutakon.

Fotó: HRVOJE POLAN / AFP

Mindezt azzal indokolták, hogy a piaci helyzet az utóbbi napokban jelentősen javult, ezért az üzemanyagokhoz már olcsóbban hozzá lehet jutni. A döntés életbelépését követően a 95-ös benzin literenkénti ára 10,82 kunára (524 forint), a gázolajé pedig 10,97 kunára (532 forint) csökkent. A lépésre azért volt szükség, mert a horvát államvezetés a magyar kormánnyal ellentétben nem maximalizálta, ahnem rögzítette az üzemanyagok árát, ennek eredményeként a kutak, ha akarták volna sem tudták volna olcsóbban adni sem a benzint sem a gázolajat. 

A gazdasági minisztérium képviselője a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy sikeresnek tartják a közel kéthetes akciójukat és amennyiben ismét elszállnak a kőolajárak készek újra beavatkozni. Az Andrej Plenković által vezetett keresztény-konzervatív kormány üzemanyagintézkedéseit viszont az ellenzék nem tartja sikeresnek és több ízben is élesen bírálták a kormányfőt. Állításuk szerint ugyanis a maximalizált árak és a mostaniak is egyaránt túl magasak, és ez rövid időn belül a gazdaság más területein is áremelkedést fog szülni, ami pedig az infláció növekedéséhez vezet. Továbbá szerintük a rögzített árakat már múlt héten el kellett volna törölni, mivel a világpiaci árak értelmében már napok óta 11 kúnánál, olcsóbban lehetett volna üzemanyagot venni a kutakon. 

A magas árak a lakosságot és a kis és középvállalkozókat is nyomasztják, akik, ha lehetőségük van rá, inkább külföldön tankolnak. 

Az efféle tankolóturizmus legnépszerűbb célállomásai kétségkívül a bosznia-hercegovinai benzinkutak, ott ugyanis a gázolaj ára jelenleg literenként 2.37 konvertibilis márkába (432 forint) kerül, ugyanennyi benzint pedig 450 forintnak megfelelő márkáért lehet vásárolni. Az utóbbi időben viszont a magyar határ mentén élők közül is egyre többen lépik át a határt tankolás céljából. Egy átlagos üzemanyagtartály teletöltése esetén ugyanis akár 2500 forintot is spórolhatnak azok, aki a magyar kutakat választják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.