Az amerikai Űrhajózási Hivatal több mint tizenkétezer jelentkező közül választotta ki azt a négy nőt és hat férfit, akiknek esélyük nyílhat arra, hogy az űrbe menjenek. A tíz űrkadétra januártól kétéves alapkiképzés vár, amelyben egy elkövetkező űrutazáshoz szükséges felkészültségüket szerezhetik meg. A felkészítés keretében katonai vízi túlélési gyakorlatokon vesznek rész, a NASA T-38-as gyakorlógépével repülnek, és a houstoni Johnson Űrközpont medencéjében teljesített búvárkiképzéssel készülnek az űrsétára.

A kiképzést eredményesen teljesítő űrhajósjelöltek a Nemzetközi Űrállomásra vagy akár a Holdra is repülhetnek a 2024-ben induló Artemisz-misszióval. A már soron következő küldetésekre azonban még nem valószínű, hogy őket küldik, úgyhogy amíg rájuk kerül a sor, tovább fejlesztik képességeiket.

Az űrhajósjelöltek között van Nichole Ayers, az amerikai légierő 32 éves őrnagya, Marcos Berríos, a légierő 37 éves őrnagya, a 35 éves Christina Birch, az amerikai országúti kerékpároscsapat egykori tagja, aki biomérnökként doktorált, Deniz Burnham, az amerikai haditengerészet 36 éves tartalékos hadnagya, szintén mérnök, Luke Delaney, a NASA 42 éves kutatópilótája, az amerikai tengerészgyalogság őrnagya, a 35 éves Andre Douglas, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa, aki az amerikai parti őrségnél szolgált, Jack Hathaway, az amerikai haditengerészet 39 éves parancsnoka, Anil Menon, SpaceX vállalatának légi sebésze, aki közreműködött a vállalat első Nemzetközi Űrállomásra vezető missziójában, Christopher Williams, 38 éves orvos és Jessica Wittner, az amerikai haditengerészet 38 éves parancsnokhelyettese.

Két asztronauta-jelölt csatlakozik hozzájuk áprilisban az Egyesült Arab Emírségekből: a 28 éves Nora al-Matrúsi, mérnök, valamint a 33 éves Mohammad al-Mulla, pilóta. Ők a dubaji űrügynökség válogatásának győztesei.

A végső válogatásban a kiképzésen elért eredményeik döntenek.

A NASA előző űrhajósosztálya 2020 januárjában végzett, azóta a csapat két tagja, Kayla Barron és Raja Chari már részt vett egy Föld körüli túrán. Az űrhivatal először 1959-ben indított ilyen osztályt, akkor a Mercury-es űrhajó legénysége kapott kétéves kiképzést; azóta ez lesz a 23-ik osztály.

A NASA által 2020-ban meghirdetett Artemisz-misszió célja, hogy az első női, valamint az első színesbőrű űrhajóst a Hold felszínére juttassa. A tervek szerint az Artemisz először egy legénység nélküli űrkapszulát küld majd a Hold felszínére, 2022 februárjában, hogy a landolás tapasztalatait is felhasználva, az űrhajósokkal közösen megalkothassa az Artemis II-t, amely 2024 májusában repülheti körbe a Holdat. A következő holdraszállást, 1972 óta az elsőt, 2025-re időzíti a NASA.