A német gazdaság a vártnál nagyobb visszaesést szenvedett a tavalyi negyedik negyedévben, elsősorban azért, mert az omikron-variáns terjedésének lassítását célzó korlátozások fékezték a magánfogyasztást – derült ki a Destatis pénteki adataiból.

Fotó: Andia

Európa legnagyobb gazdasága a tavalyi utolsó negyedévben 0,7 százalékkal zsugorodott a harmadik negyedévvel összevetve, míg a piac csupán 0,3-es csökkenést várt. Az előzetes adatok szerint a magánfogyasztás jelentősen visszaesett, és az építőipar is zsugorodott, miközben a kormányzati kiadások nőttek.

A német gazdaság a 2021-es teljes évet tekintve 2,8 százalékkal nőtt. A német kormány ennek fényében a 2022-re vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését 3,6 százalékra csökkentette. Robert Habeck gazdasági miniszter pénteken azt is elmondta, hogy 2023-ban 2,3 százalékosra lassulhat a bővülés.

Thomas Gitzel, a VP Bank Group munkatársa kiemelte, a nyersanyaghiány enyhülése segíthet abban, hogy a gazdaság növekedési pályán maradjon. A Kínában gyorsan terjedő omikron-variánshoz kapcsolódó ellátási problémák súlyosbodása és egy katonai eszkaláció Ukrajna keleti határán ugyanakkor erős kockázatot jelent. Egy ukrajnai orosz invázió súlyosbíthatja az európai energiaválságot, főként, ha a Kreml a szankciókra válaszul leállítja az Európába irányuló gázszállításokat.