BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még a főfogyasztóvédőt is túlszámlázták

Leplezetlen harc dúl az energiaszolgáltatók és a hatóságok között Romániában, ahol ügyészségi vizsgálat is indulhat az állami árplafon és -kompenzáció mellőzése, a fogyasztók megrövidítése miatt. A bukaresti kormány közben újabb rezsicsökkentésről döntött.

Összesen 104 millió forintnak megfelelő bírságot róttak a romániai hatóságok a földgáz- és villamosenergia-társaságokra, mert nem alkalmazták az energiaár-kompenzálásról szóló kormányrendeletet. Az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) 200 ezer lejes (1 lej = 72 forint) büntetést szabott ki többek között a 3,7 millió ügyféllel rendelkező, többségében állami tulajdonú Electrica áramszolgáltatóra, amely emelt árral kalkulálva küldte ki a novemberi számlákat a fogyasztóinak, akik emiatt új, korrigált díjbekérőt fognak majd kézhez kapni. 

Fotó: Kiss Gábor

Novemberben lépett hatályba a kormány árplafonról és kompenzációs mechanizmusról szóló, március 31-éig érvényes rendelete, ennek alapján a szolgáltatók nem értékesíthetik az áramot kilowattóránként (kWh) 1 lejnél magasabb áron, a földgáz esetében ezer kWh ára nem haladhatja meg a 250 lejt. A kompenzációnál az áramnál az állam kWh-nként 0,29 lejt fizet a szolgáltatónak a fogyasztó helyett, a gáznál is 33 százalékkal csökken egy kWh fogyasztói ára az állami támogatás nyomán.

Akcióba lépett a fogyasztóvédelmi hatóság is, amely az áram- és gázszámlákkal kapcsolatban benyújtott panaszáradat kezelésére külön egységet állított fel, amely az idén ellenőrzött 70 társaság közül 27-et büntetett meg a túlszámlázás miatt. Ráadásul Mihai Culeafát, az egység vezetőjét is megrövidítették, a főfogyasztóvédő maga jelezte, hogy 2000 lejes gázszámlát kapott mindössze 10 lej kompenzációval. Florin Spataru gazdasági miniszter elismerte, a hatályos jogszabályok alapján kiszabható bírságok nem jelentenek nagy érvágást a szolgáltatók számára, ezért javasolni fogja a kormánynak, hogy üzleti forgalmuk 4 százalékával sújtsák őket hasonló kihágás esetén. 

Fotó: DANIEL MIHAILESCU

Közben Virgil Popescu energiaügyi miniszter egyenesen az árak magasan tartását célzó versenykorlátozással vádolta meg a romániai társaságokat, felszólítva a versenyhivatalt, ellenőrizze a kartellgyanút. A bukaresti versenytanács vezetője bejelentette, vizsgálják, történt-e egyeztetés a társaságok között az energiaárak emelése kapcsán, illetve szándékosan alkalmazták-e hibásan a rezsicsökkentésre vonatkozó előírásokat. Bogdan Chiritoiu szerint elemzik extraadó kivetésének lehetőségét is a szolgáltatókra, a befolyt összeget pedig a sérülékeny fogyasztók támogatására fordítanák. Ennél is tovább ment Catalin Predoiu igazságügy-miniszter, felkérve Románia főügyészét, vizsgálja ki az energiaválsággal és drágulással kapcsolatos, bűncselekményre utaló tevékenységeket. A tárcavezető szerint az ügyben felmerül a csalás, hatalommal való visszaélés, tisztességtelen verseny és szervezett bűnözői csoportosulás gyanúja.

A legfrissebb adatok szerint 2020 decembere és 2021 decembere között a földgáz ára 51,6 százalékkal drágult Romániában. A 26 uniós főváros közül Bukarestben a legmagasabb a gáz és a villany átlagára vásárlóerő-paritáson, és arányaiban az ottani háztartások fordítják a legtöbbet jövedelmükből az energiaszámláikra.

Rezsicsökkentés 2.0 

A bukaresti kormánykoalíció hétfő éjjel az árplafon módosításáról döntött. Az áramnál 1 lejről 80 banira csökkentették a kWh-nkénti maximumot, egyúttal eddigi havi 300-ról 500 kWh-ra emelik a jogosultsági küszöböt. A földgáznál az árplafont 37-ről 31 banira csökkentik kWh-nként, az árkompenzációt az eddigi 33-ról 40 százalékra emelik, a jogosultsági plafon pedig 1500 kWh. A kompenzációt kiterjesztették a közintézményekre, a kisvállalkozásokra és az élelmiszerfeldolgozó vállatokra is. Mindezt a február-márciusi időszakra érvényes átszámítva 216 milliárd forintnyi állami kiadást jelent. Emellett a villamosenergia áfáját áprilistól 19-ről 5 százalékra csökkentenék, de ebben vita van a koalíción belül. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.