A Nemzetközi Űrállomás kiszolgálásához és a közelgő Artemis-programhoz szükséges minimális szint alá csökkenhet az amerikai űrügynökség űrhajóscsapatának létszáma 

– írja az Index az Űrvilágra hivatkozva.

Jelenleg 44 aktív űrhajós van a NASA-nál, de az állomány tovább zsugorodhat, ha még többen otthagyják a hivatalt. A NASA asztronautáinak létszáma 2000-ben érte el az eddigi maximumát, akkor 150 aktív tagja volt. A jelenlegi állás szerint a mostani létszám az 1970-es évek óta nem látott szintre csökkent. 

Az állományt új űrhajóskadétok felvételével és kiképzésével pótolná a hivatal. A mélyűrbe tervezett missziók csapatainak tagjait már kiválogatták, és megkezdődött a kiképzésük, amely két évig tart, az újoncok első küldetésére 2024-ben kerülhet sor.

Fotó: Shutterstock

Nehézséget okoz az is, hogy csökkentették a biztonsági tartalék létszámát, pedig az a váratlan egészségügyi problémákra és a lemorzsolódásra is megoldást jelenthetett volna.

A NASA belső elemzései alapján arra számít, hogy a 2022-es és 2023-as pénzügyi év lesz a legrosszabb, 

az elvárt minimumnál kevesebben dolgoznak majd a hivatalnál, a Holdra visszatérő Artemis-missziók pedig létszámhiánnyal indulhatnak.