Az orosz bankok „teljesen” ki lesznek zárva a brit pénzügyi rendszerből – jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtökön, amikor az Egyesült Királyság bemutatta az első szigorúbb nyugati szankciókat az orosz ukrajnai inváziót követően. A brit kormány bejelentette, hogy befagyasztja az összes nagyobb orosz bank eszközeit, beleértve az orosz állami tulajdonban lévő VTB-t is, amely az ország második legnagyobb pénzintézet, és megakadályozza a nagy orosz vállalatok finanszírozást Nagy-Britanniában. A Reuters hírügynökség tájékoztatása szerint az Egyesült Államok (Joe Biden elnök magyar idő szerint este fog ismét megszólalni az ügyben), és az illetve szövetségeseik várhatóan követni fogják a britek példáját, vagyis célba veszik az orosz bankokat és nagyobb társaságokat az új szankciók kidolgozásakor. 

Mindezzel a Nyugat megnehezíti az orosz hitelintézetek nemzetközi működését és az orosz cégek banki forráshoz jutását.

Fotó: Jeff J Mitchell / AFP

Az AFP hírügynökség beszámolója szerint Boris Johnson azt is bejelentette, hogy az Aeroflot a továbbiakban nem szolgálhatja ki az Egyesült Királyságot. Az orosz légicég a SkyTeam és az Air France-KLM nemzetközi szövetség tagja. Azt is bejelentették, hogy Nagy Britannia megakadályozza, hogy állami és magánvállalatok pénzt gyűjtsenek az Egyesült Királyságban, és korlátozzák azt az összeget, amelyet az oroszok az Egyesült Királyság bankszámláin tarthatnak.