BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OPEC+ visszavágta az idei olajtöbbletre vonatkozó előrejelzését

A világ olajkereslete az év második felében a pandémiát megelőző szintre emelkedhet.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és Oroszország (OPEC+) közös technikai bizottsága (JTC) arra számít, hogy 

2022-ben a teljes olajtöbblet 1,3 millió hordó lesz naponta, tehát kevesebb, mint a korábbi előrejelzésben szereplő napi 1,4 millió hordó 

– derült ki a bizottság által készített és a Reuters által idézett jelentésből. (A technikai bizottság kedden ülésezett, az OPEC+ szerdai találkozója előtt.)

A bizottság változatlanul napi 4,2 millió hordóban állapította meg a világ olajkeresletének növekedését 2022-ben, megjegyezve, hogy ezzel a világ olajkereslete az év második felében várhatóan a pandémiát megelőző szintre emelkedik.

Fotó: Shutterstock

A bizottság hozzátette ugyanakkor, hogy 

az olajpiacot továbbra is számos kockázat fenyegeti, köztük az omikron-variáns terjedésével kapcsolatos bizonytalanságok, az ellátási láncok zavarai és a központi bankok inflációellenes politikája.

A bizottság az olajpiaci fellendülés egyéb kockázatai között megemlítette a nyersanyagpiacok volatilitását, az olajtermelési kapacitások alulfinanszírozottságból eredő korlátozásait, a számos régióban fennálló magas államadósságszintek jelentette kihívást és a geopolitikai kockázatokat.

Az OPEC+ a szerdai ülésén a miniszterek várhatóan abban állapodnak meg, hogy a magas olajárak ellenére márciusban napi 400 ezer hordóval növelik a kitermelést 

– nyilatkozta a bizottság több tagja is a Reutersnek. A Goldman Sachs szerint a piac közelmúltbeli kilengései miatt van esély ennél nagyobb növelésre is.

A Brent nyersolaj árfolyama hordónként 89 dollár körül mozgott este 7 óra körül, alig valamivel a múlt héten elért hétéves, 91,7 dolláros csúcs alatt, amit nagyrészt a geopolitikai feszültségek okoztak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.