Az orosz gazdasággal kapcsolatos szankciók a nyugati elképzelések szerint óriási pusztítást fognak végezni az orosz gazdaságban, ugyanakkor Adam Tooze felveti annak a gondolatkísérletnek a lehetőségét, hogy mi történik, ha erre az orosz gazdaság 180 fokos fordulattal reagál és alapvetően alakítja át fiskális és monetáris politikáját.
A háborúra készülve – részben a korábbi szankciókból tanulva, részben az 1998-as oroszországi pénzügyi válság tanulságait levonva – Moszkva rendkívül szorosra húzta a gyeplőt a gazdaság körül. Mindez azt jelentette, hogy az ország fiskális megszorítások, a rugalmas árfolyamrendszer és a kötvénypiac belföldre terelésével megvalósuló hármasának ortodoxiáját követte. Ez lehetővé tette a jelentős devizatartalékok felhalmozását ugyan, de
az orosz jegybank készleteinek befagyasztásával az így felhalmozott tartalékok mégsem értek végül túlságosan sokat.
Az orosz gazdaságpolitika konzervativizmusa
Bár Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése pont a mély nyomokat hagyó 1998-as pénzügyi válság árnyékában történt, ezért a gazdasági konzervativizmus erőteljesen jelen van az ország vezetésében, Tooze rámutat arra, hogy az orosz gazdaságpolitika irányítói között vannak olyanok, akik heterodox véleményeket is megfogalmaznak. Kérdéses, hogy van-e elegendő erejük a Wall Street-i konszenzussal szemben fellépni, ugyanakkor az is igaz, hogy
a szankciók bizonyos mértékig fel is szabadították Oroszországot a piacok uralma alól.
A világgazdaságtól elvágott országnak ugyanis nincs oka a külső finanszírozást biztosító piaci szereplők kegyeit keresnie, hiszen ezek a szereplők eltűntek a képből. A piaci ortodoxiára épülő gazdaságpolitika valószínűleg vissza is fogta az orosz gazdaság teljesítményét a szélsőségesen szigorú költségvetési és monetáris politikán keresztül, ám a szankciók utat nyithatnak azon vélemények előtt, melyek változást szorgalmaznak. Ennek bizonyos jelei már a 2020 elején beiktatott, Mihail Miszutyin vezette kormányzat megbízatásában is voltak, és az utóbbi időszak egyik nagy gazdaságelméleti elképzelése, a modern monetáris elmélet (MMT) Moszkvában is megjelent.
Ennek egyik első jelét az akkoriban gazdasági miniszterként tevékenykedő, ma Putyin gazdasági tanácsadójaként dolgozó Maxim Oreskin egy interjúja jelezte 2019-ben, és szakmai berkekben fellángolt a vita azzal kapcsolatban, hogy az MMT alkalmazható-e az orosz helyzetre. Mivel az orosz állam a saját devizájában – vagy egyáltalán nem – adósodik el, kicsi a külső finanszírozás igénye, külkereskedelmi mérlege pozitív és ezzel párhuzamosan alacsony a külső finanszírozás igénye,
az MMT alkalmazásának feltételei adottak az ország számára, így lehetséges deficit alapon finanszírozni az állami költekezést.
Mit jelenthet a váltás?
Ez, illetve a hagyományosabb keynesianizmus – mely a válságok ellensúlyozására erőteljes állami költekezést, élénkítést, anticiklikus gazdaságpolitikát javasol – szakítana a hagyományos, az elmúlt 20 évet jellemző orosz iránnyal, melynek merevségére a nyugati szankciók alapulnak. Az ezekre adott orosz jegybanki válasz, mely a tőkekiáramlást igyekszik megakadályozni, szintén növel valamennyit a mozgástéren.
Adam Tooze gondolatkísérlete felveti a kérdést, hogy
mi történik, ha a szankciókra válaszul az orosz vezetés a fiskális és monetáris pozíciók lazításával és erőteljes élénkítéssel válaszol?
A nyugattal vívott gazdasági háború esetén a piacok véleménye egyre kevésbé számít. Ezt az MMT-vel kapcsolatban pozitívan nyilatkozó, Putyinhoz közeli tanácsadónak Oreskinnek nem kell magyarázni. A kérdés az is, hogy ha Moszkva sikerrel jár ezekkel a lépésekkel, akkor milyen eszközei maradnak a nyugatnak a gazdasági nyomás fenntartására.
A gazdaságtörténész felvetésére reagálva Daniela Gabor, a Bristoli Egyetem professzora, aki szerint a piacok véleményének elengedése két területen nyit meg lehetőségeket, a rövidtávú stabilizáció és a gazdaság szerkezetének megváltoztatását célzó fejlesztő állam feltámasztása terén. Ehhez nyújthat ideológiai fedezéket az MMT, ugyanakkor a rövidtávú keresletélénkítést nehezíti a 20 százalékos alapkamat és a szankciók által sújtott kínálati oldal. Ezeket az inflációs hatásokat az aggregált kereslet révén nem lehetséges kezelni, csak hatósági árakkal.
Ezt követően azonban tág tere nyílhat a fiskális élénkítésnek akár a halott katonák családjainak nyújtott támogatások, akár a munkahelyüket a szankciók és exportpiacok eltűnése miatt elvesztők segítésére gondolunk.
Ugyanakkor visszatér a hiánygazdaság is.
Az olaj és gázbevételeket ekkor az állam a háborús erőfeszítésekre, a szankciók enyhítését célzó jóléti intézkedésekre és új ipari politikára használja, gyakorlatilag fejlesztési bankot csinálva a központi bankból. Ugyanakkor az MMT nem a fejlesztő állam elmélete, csak arra mutat rá, hogy a fejlesztő állam korlátait nem a finanszírozás kérdése jelenti. Noha az elméletnek abban igaza van, hogy a Wall Street-i konszenzus korlátai nem teszik lehetővé a fejlesztő állam kialakítását, annak feltámasztása Gabor szerint a háború és a szankciók körülményei között lehetetlen.
Fejlesztő állam
Ennek oka az, hogy a fejlesztő állam világos célokat igényel, mely, tekintve, hogy az orosz gazdaság az olaj- és gázeladásokon alapul, nem valószínű, hogy ez az energiaátmenet lesz. Hagyományosan ilyen cél szokott lenni az ipari termelés fokozása, ám ehhez exportpiacokra van szükség. Erre a szankciók viszonylag kevés teret hagynak és bár egyes elméletek szerint Afrika és Ázsia piacai továbbra is nyitva állnak Oroszország előtt, ám a nyugatról történő leválás egyáltalán nem jelenti biztosan azt, hogy ezek az országok szeretnének csatlakozni az orosz gazdasághoz.
A fejlesztő állam két másik feltétele az ideológiai konszenzus, illetve a fejlesztéseket levezényelni képes szakértői réteg jelenléte.
Tekintve, hogy Oroszország diktatúra, az ideológiai konszenzus elérése nem jelenthet problémát,
és ha feltesszük, hogy a szakértői réteg is adott, akkor is újabb problémákkal kell megküzdeni. Ez pedig a fejlesztésekhez szükséges importot finanszírozó keményvaluta, mellyel az orosz gazdaság az olajexport és a külkereskedelmi többlet miatt rendelkezik ugyan, ám a szankciók miatt ezt nem igazán tudja használni.
És az is kérdéses, hogy hajlandó-e Putyin egy ilyen fordulatra. A rövidtávú fiskális élénkítésnek valamivel nagyobb az esélye, mint a fejlesztő állam kiépítésének, ám így is mérsékelt a valószínűsége, hogy Oroszország szakít a gazdaságpolitikáját irányító konszenzussal.
