Kilenc százalék fölé gyorsult a pénzromlás üteme februárban Oroszországban. 

A Rosstat éves alapon 9,15 százalékos inflációt mért, ami hét éves csúcsot jelent, egyben a fogyasztói árindex további emelkedéséről tanúskodik. Az előző hónaphoz képest 1,17 százalékos volt az emelkedés. Januárban 8,73 százalékos inflációt regisztrált a statisztikai hivatal.

Az áremelkedésben már közrejátszottak a hónap végén Oroszországgal szemben életbe léptetett gazdasági szankciók is, amiket Ukrajna lerohanása miatt szabott ki a nemzetközi közösség, és amik lényegében a rubel összeomlásához vezettek.

Fotó: Shutterstock

A kenyértől az üzemanyagig minden termék ára megugrott a fogyasztói kosárban, leginkább azonban az építőipari alapanyagok drágultak, átlagosan 22,5 százalékkal.

A gazdasági szankciók tényleges hatása elsőként a márciusi adatokból lesz majd kiolvasható, az viszont már most egyértelmű, hogy az további megugrására várható. A március 4-én zárt héten 2,22 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző héthez képest.