BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Peking háttéralkut kötött Moszkvával, állítják az amerikaiak

Nyugati hírszerzési jelentés szerint vezető kínai tisztségviselők február elején azt kérték magas rangú orosz tisztségviselőktől, hogy a pekingi téli olimpiai játékok vége előtt ne támadják meg Ukrajnát – jelentette a The New York Times.

Az amerikai napilap vezető amerikai kormányzati tisztségviselőkre és egy európai tisztségviselőre hivatkozva azt írta: a kínai vezetésnek közvetlen ismeretei voltak Oroszország háborús tervéről vagy szándékáról, már jóval azelőtt, hogy Ukrajna orosz katonai megszállása megkezdődött.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február 4-én Pekingben, a téli olimpiai játékok megnyitó ünnepsége előtt találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A The New York Times kiemelte: Moszkva és Peking akkor ötezer szóból álló nyilatkozatot tett közzé, amelyben a felek kijelentették, hogy az orosz-kínai partneri kapcsolatnak "nincsenek határai." Elítélték a NATO bővítését, és bejelentették, hogy új globális rendet hoznak létre valódi "demokráciával."

A kínai és orosz tisztségviselők közötti információ-cseréről szóló hírszerzési jelentést titkosították. 

Putyin Washingtonnak és Brüsszelnek is üzent Pekingből

Az orosz gázszállítások növeléséről és a dolláralapú elszámolás visszafogásáról is egyeztetett Vlagyimir Putyin elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping Pekingben.

 

A The New York Times idézte a jelentést ismerő egyik hírszerzési tisztségviselőt, aki szerint a titkosszolgálati beszámolóból nem következett feltétlenül, hogy az Ukrajna megtámadásáról szóló beszélgetés Hszi kínai és Putyin orosz elnök között zajlott le. A jelentést ismerő más hírszerző munkatársak nem kívántak további részleteket elárulni az amerikai lapnak. A jelentésről beszámoló tisztségviselők a nevük elhallgatását kérték az anyag minősített titkosított jellege miatt.

Az orosz gázszállítások növeléséről és a dolláralapú elszámolás visszafogásáról is egyeztetett Vlagyimir Putyin elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping Pekingben február elején. Az orosz elnök Washingtonnak és Brüsszelnek is üzent a kínai fővárosból.
Fotó: Alekszej Druzsinyin

A Hszi és Putyin elnök közötti szoros kapcsolat miatt az elnöki csúcstalálkozó körüli időszakban a vezető kínai tisztségviselők vélhetően tájékoztatták Hszi elnököt bármilyen fontos, a kínai és az orosz hírszerzési szervezetek közötti információcseréről – erősítették meg elemzők az amerikai napilapnak.

Az újság szerdai e-mailes megkeresésére, miszerint kínai tisztségviselők valóban kérték-e orosz tisztségviselőktől, hogy Ukrajna orosz megszállásával várják meg a pekingi téli olimpia végét, Liu Peng-ju, a washingtoni kínai nagykövetség szóvivője azt válaszolta: 

ez az állítás minden alapot nélkülöző merő spekuláció, amelynek célja, hogy Kínára hárítsa a felelősséget, és rossz színben tüntesse fel Pekinget.

A téli olimpiai játékok záróünnepségét február 20-án tartották. Putyin orosz elnök másnap újabb orosz csapatokat vezényelt a felkelők által uralt kelet-ukrajnai területre, majd február 24-én megindította a támadást Ukrajna ellen.

Kína szerint a Nyugat járhat rosszabbul a szankciókkal

A Hszi Csin-ping elnöknek is tanácsokat adó kínai kutatóintézet elemzése szerint Oroszország képes átvészelni a szankciókat, míg az Egyesült Államoknak és európai szövetségeseinek komoly károkat okoz majd Ukrajna támogatása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.